Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Marton László hét szexuális zaklatási ügye derült ki. Legalább kettő az áldozatok vallomásai alapján egyértelműen szexuális erőszaknak minősíthető. Nem lehet kizárni, hogy olyan ügyek is kiderülnek, amelyek az elmúlt években történtek és erőszakosak, nem is évültek el, vagyis Marton László akár börtönben is végezheti.
De ez a jogi része az ügynek. Van persze más kérdés is. Marton évtizedeken át úgy hálózta be áldozatait, hogy behordta a Vígszínházba, a munkahelyére, vagyis mintegy a Vígszínház volt a csali. A Vígszínház mint tekintély, mint intézmény, mint legenda - ezzel próbált kiszolgáltatott lányokhoz jutni. Ez hogyhogy nem tűnt fel senkinek?
És Demszky Gábor? Egészen 2009-ig volt a főnöke. Ő sem tudott semmit? És a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ahol szintén garázdálkodott. Például Csizmadia Tibor, az intézetvezető - ő sem tudott semmit?
Marton egyik legvisszataszítóbb története éppen a Színművészetihez köthető, legalábbis azok közül, amelyek egyelőre kiderültek. A jelenet szinte a III. Richárd másolata. III. Richárd, miután tönkreteszi Lady Anna életét (Shakespeare-nél megöli a férjét), azonnal (férje sírjánál) udvarolni kezd a nőnek. Ugyanezt tette Marton László egy színésznőnek készülő lánnyal, persze, átvitt értelemben. Nem vette fel színésznőnek, éppen kidobta a felvételin, majd öt perc múlva odament a szép, fiatal lányhoz, a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületében, udvarolni kezdett neki, ígérgetni, hazudozni és behálózni.
Tényleg csak zárójelben jegyezzük meg: Marton egyik legnagyobb bukása éppen a III. Richárd volt a Vígszínházban. Marton egyébként ügyes üzletember, ügyes szervező, ügyes politikus, de rossz művész volt. Musicaljei sikeresek, ehhez értett, egy nagy létszámú show lebonyolításához, de prózai előadásai vagy unalmas szövegfelmondások voltak, vagy végiggondolatlan katyvaszok. A balliberális értelmiség szerette, mert megbízható politikai szövetségese volt, de nagy művésznek senki sem gondolta. Ha titkos szavazással megkérdeznénk vezető rendezőket, irodalmárokat, kritikusokat, színházszerető embereket, hogy ki a legnagyobb élő színházrendező, feltehetően a Székely Gábor, Vidnyánszky Attila, Zsámbéki Gábor-hármasból kerülne ki a győztes, és Marton László szavazatot sem kapna. Rendezőnek lényegében senki sem tartotta jelentősnek - de színházvezetőnek, színházpolitikusnak, egyáltalán, politikusnak, igen. A befolyása pedig példátlanul nagy volt.
És mivel nehéz lenne azt állítani, hogy a magyar és az egyetemes színháztörténelem veszít azzal, hogyha soha többet nem lehet Marton-előadást látni a Vígszínházban (bár természetesen mondjuk Peter Brook előadásait is kétséges lenne tovább játszani, ha ilyesmi derülne ki róla), meg is kérdeztük Eszenyi Enikőt, a jelenlegi igazgatót, műsoron tartja Marton rendezéseit? A színháznak nyilván anyagilag veszteség, hogy A Pál utcai fiúk című darabot többet nem játszhatják (ez egy Dés László-Geszti Péter musical, Molnár Ferenc regényéhez annyi köze van, hogy a sztorit onnét vették). De vajon milyen jelenetek játszódhatnának le a Vígszínház előcsarnokában, amikor a kamaszgyerekek megkérdezik anyjukat: ez a rendező, a Marton László, aki ki van írva, ez ugyanaz a Marton? Ez erőszakolt meg nőket? Ez vette elő a péniszét? (Egy kamasz nyilván más szavakat fog használni.) Ez kocsikáztat a barátjával lányokat? Ez ... a Margit hídon?
Szintén kérdés: Marton rendezni kezdett a Víg kamaraszínházában, a Pestiben. Ibsen A vadkacsáját. A bemutató decemberben lenne. Abban szinte biztosak vagyunk, hogy Eszenyi leállítja a próbákat. Itt nincs még veszteség, az előadás (Eszenyi pontosan tudja) úgysem lesz nagy siker, a próbák pedig az elején járnak. És hogy csinálhatna előadást Marton éppen Ibsenből? A vadkacsa ugyanis az élethazugságok borzalmairól szól. Bár van benne Martonnak elég gyakorlata. Az életet végigkísérő hazugságsorozatban. És most a megalázó lebukásban. De cinikus és visszataszító lenne, ha éppen Marton beszélhetne erről, Ibsenen keresztül.
Amint Eszenyi Enikő válaszol, megírjuk.
De legalább ennyire kíváncsiak vagyunk arra, hogy a balliberális értelmiség most mit gondol, hogy elvesztették Martont? Ahogy vasárnap megírtuk, az utolsó pillanatig, a nevetségesség legvégső határáig védték a lebukott zaklatót. Most, hogy már heten mondják ugyanazt, sőt egyre gyalázatosabb dolgokat, most mit mondanak? Mit mond Demszky Gábor? (Őt is keressük, természetesen.)
Marton László a balliberálisok legkedvesebb színházvezetője volt. Foggal-körömmel harcolt az ellen, hogy legyen másik színházművészeti szövetség, ő jónak látta volna, hogy csak a baloldalnak legyen szövetsége. A Vígszínházban az ő idejében csak egyféle politikai gondolat jelenhetett meg. A balliberális gondolat, természetesen. Sokszor a napi politikára lefordítva. Nyilatkozataiban készséggel szidta a mindenkori konzervatív kormányokat, ha kellett. A kilencvenes években a szocialista postabankos Princz Gábor barátja. És persze az MSZP-SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor színházi jobbkeze. És természetesen a Színházművészeti Egyetem baloldali ura, aki mániákusan ügyelt, hogy náluk se jelenhessen meg semmilyen más gondolat, csak amit ő képviselt.
A magyar balliberális kulturális-politikai élet egyik legbefolyásosabb szereplőjéről derült ki az igazság. Marton László lebukott.
Nem humanista, erkölcsös, jóságos, kedves, bölcs művész, hanem egy Tartuffe, egy III. Richárd, egy Trissotin, egy imposztor. Vagy ha nem fellengzős irodalmi kifejezésekkel akarjuk illetni Marton Lászlót, akkor egyszerűen elég, ha annyit írunk: egy alattomos, a hatalmával, a befolyásával visszaélő, gátlástalan szexuális bűnöző.
