Marton egész életét a Vígszínházban élte le. A hatvanas évektől ott rendez, aztán főrendező, 1985-től igazgató volt. 2009-ben átadta a helyét Eszenyi Enikőnek, de főrendezőként továbbra is nagy hatással van a színházára. Legalábbis volt eddig.
Marton egyrészt a Kádár-korszak tipikus színházvezetője, nemcsak történelmi adottságból (ezt elég ostobaság lenne valakin számon kérni, hogy milyen korszakra esnek alkotóévei), de mentalitásából is. Erre még visszatérünk.
A Vígszínház politikai értelemben, a lehetőségekhez képest tisztességes színház volt Marton elődei, Várkonyi Zoltán és Horvai István alatt a kommunista diktatúrában. Bár Marton jóval óvatosabb volt, mint két elődje, politikailag nem voltak aljas előadások az ő időszaka alatt sem. Kétségtelen: az igazán bátor vígszínházi előadások elődjeihez kapcsolódtak. Várkonyi érte el, hogy Örkény István remekművét, a Pisti a vérzivatarbant be lehessen végre mutatni Magyarországon, Horvai alatt ment egy másik korszakos Örkény-darab, a Rajk-perrel elsők között szembenéző Forgatókönyv. És sorra mutatták be a kortárs külföldi, úgymond nyugati drámák mellett Hernádi Gyula, Csurka István vagy Gyurkovics Tibor a rendszerrel kritikus darabjait, vagy meghívták rendezni Pestre a zseniális, a brezsnyevi világgal szemben álló orosz művészt, Jurij Ljubimovot. Később Martonnál (egy jóval szelídebb korban, 1985 utáni évekről beszélünk) már nem voltak bátor politikai tettek, de ahogy írtuk, feltűnő törleszkedéssel sem lehetett vádolni. Ő maga főleg sikeres musicaleket rendezett, a Képzelt riporttól kezdve A padlásig, többször dolgozhatott Amerikában is, és a hosszú évtizedek alatt minden jelentős művészeti díjat megkapott.
Annyiban volt tipikus Kádár-korszakbeli színházvezető, és a jelekből ítélve maradt is, hogy úgy viselkedett: neki mindent lehet. És minden jár is neki. A Vígszínházat igazgatta, jelentős szerepe volt a pártállami színházművészeti szövetségben, és persze mindemellett osztályvezető tanár is volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Amellett közismert, hogy a nyolcvanas években volt egy butikja. A kommunizmusban szokatlanul drága autóval járt (egyes vélemények szerint már akkor is BMW-vel). Azt hallottuk, hogy autójában gyakran voltak ruhák, amiket főiskolai órái után a butikjába cipelt. Feltehetően ez a magatartás rögzült benne, mármint, hogy mindent megkapott (megszerzett) az élettől, következésképpen neki mindent lehet. Egy tátott szájjal bámuló, 18 éves rajongót is lehet a barátjával szexuálisan zaklatni. Egy autóban, a Margit-hídon, fényes nappal. Ahogy ígérgetni, hitegetni más fiatal lányokat, sőt akár erőszakoskodni is velük.
Marton a legvégsőkig fogta a hatalmat jelentő szék karfáját. És enyhén szólva nem a változások embere volt. Kis túlzással (ő is) sokkot kapott, amikor 2007-ben Szolnok konzervatív polgármestere úgy döntött, hogy nem azt nevezi ki igazgatónak, akit a Marton és barátai által uralt színházművészeti szövetség javasol, hanem azt, akit ő, mint városvezető gondol.
Martonnak egyébként nem volt olyan híre, hogy színésznőket, tanítványokat zaklat, az órán megalázná növendékeit, esetleg meztelenre vetkőztetné a tizennyolc-húszéves gyerekeket a főiskolán. Arról viszont beszéltek, hogy szeret úgymond "csajozni", (többek szerint) egy ügyvéd barátjával vannak olykor, állítólag ilyen kalandjai. Persze, erőszakról, szexuális zaklatásról senki nem hallott. Ha saját tanítványait, a neki kiszolgáltatott színésznőket (pillanatnyi ismereteink szerint) nem zaklatta, az egyfelől persze rendjén van, de az viszont egy ravasz, számító emberre vall, hogy olyanokat zaklatott, akik még védtelenebbek. Például a 18 éves rajongóit. És a most kiderült eseteken kívül, mégis hány rajongóját csalhatta el?
Várjuk, hogy Marton László megszólaljon. Hogy semmitmondó tagadásán kívül mondjon valamit. Perelni nem fog, ez kiderült körmönfont közleményéből. Szükséges lépésekre készül. Ezt írta. Ez messze nem pereskedés. Két szükséges lépést egyébként már tényleg megtett. Miután a színművészeti főiskolások petíciót írtak ellene - több mint százan -, lemondott. És mivel a Vígszínház számára is vállalhatatlanná vált, főrendezői tisztségét is feladta. Közleménye szerint csak ideiglenesen, de pontosan tudjuk: vége.
Marton László neve után ezentúl nem díjai, nem címei, nem rangjai, nem rendezései fognak állni, hanem mindössze a következő két szó: szexuális zaklató.