Az elemzés kiemeli, hogy a dublini eljárás a működése kezdete óta kritikák kereszttüzében állt, és a hibáit a mostani válság még jobban felerősítette. Története egészen az 1990-es évek elejéig nyúlik vissza, és az ún. Közös Európai Menekültügyi Rendszer (KEMR) elérését célzó uniós szabályrendszer az egyik meghatározó eleme. A rendszer a nyilvánosság számára egyik legismertebb eleme, hogy a menekültügyi eljárást annak a tagállamnak kell lefolytatnia, amelynek területén először lépett be az Európai Unióba a kérelmező. A rendszer magában hordozza a körkörös migráció lehetőségét, és aránytalan terheket ró a gazdaságilag kevésbé fejlett tagállamokra. A reformot mindenki szükségesnek tartja, azonban egymással szöges ellentétben álló javaslatokat fogalmaztak meg.
Az uniós döntési mechanizmusban kulcsszerepet játszik az előterjesztő Európai Bizottság és a jogalkotó Európai Tanács és Európai Parlament. Normál menetrend szerint az Európai Bizottság javaslatot nyújt be a Tanácsnak és a Parlamentnek, akik megvitatják az előterjesztést. Amennyiben nem tudnak kompromisszumra jutni, akkor az eljárás jogszabályalkotás nélkül ér véget, így ebben a jogalkotási rendszerben felértékelődik a szerepük.
Az Európai Bizottság új javaslatának lényege – ami új elem a dublini rendelethez képest – hogy
amennyiben egy tagállam aránytalan nagyságú menedékkérői létszámmal szembesül, vagyis a menedékkérelmek száma meghaladná az adott országra vonatkozó úgynevezett referenciaérték 150%-át, az értéken felüli létszámot egy automatizált elektronikus rendszer révén osztanák el a tömeges beáramlásban kevésbé érintett tagállamok között.
Ezek a kérelmek bekerülnének az elektronikus rendszerbe, amely automatikusan döntene mind a kérelem elbírálásáért felelős, és a kérelem elfogadása esetén a befogadó tagállamról. A kiválasztottak meghatározásáról a GDP-ből és a népességszámból összegyúrt mutató alapján döntenének.
A javaslat másik érdekes eleme, hogy a tagállamok 12 havonta dönthetnek úgy, hogy ideiglenesen, 12 hónapra, felfüggesztik a részvételüket az elosztásban. Ennek azonban súlyos ára van: kérelmenként 250 000 eurót kell ezért fizetniük.
Az Európai Parlament kisebb eltérésekkel a Bizottság álláspontjával ért egyet, ez a szerv is a dublini reformjavaslat mellett van. Javaslatukban eltörölnék a belépés helye szerinti tagállam felelősségének elvét, s helyette a kötelező áthelyezést akarják. A parlament szerint a bizottsági javaslatban szereplő kötelező kvóta lenne a kiindulási és a végpont is.
A javaslat szerint állandóan jelen lenne az áthelyezés, melyet a tagállami GDP és népesség alapján generált arányban kellene végrehajtaniuk a tagállamoknak.
A céltagállam kiválasztása a következő kritériumok alapján történne: a családegyesítés lehetősége, a korábbi vízum vagy tartózkodási engedély, valamint a megszerzett diplomát kiállító tagállam megléte.
A kialakult helyzetben az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács „húzhatja be a vészféket”. Reményt jelenthet a kvótarendszert ellenző tagállamok számára, hogy az Európai Bizottság javaslatának tárgyalása megakadt a Tanácsban, mivel a tagállamok eddig nem tudtak kompromisszumos álláspontot kialakítani a kérdésben.
A szlovák elnökség 2016 második félévében bemutatta a „Hatékony szolidaritás” című dokumentumát, amiben számos alternatív javaslatot fogalmaztak meg.
A dokumentum hangsúlyos pontja annak az alapelvnek a kiemelése, hogy a szolidaritás nem egyenlő a kötelező kvótával, hanem léteznek egyéb megnyilvánulási formái, mint például a külső határok védelmére adott támogatások, nyomás alatt lévő tagállamok pénzügyi megsegítése.
2017 első félévében a máltai elnökség új dokumentumot készített, amely továbbviszi a korábbi elnökségi javaslatban megfogalmazott irányvonalat. Ennek a javaslatnak is része a tagállamok közötti szolidaritási elem, amelynek mechanizmusa azonnal életbe léptethető, ha egy tagállamra aránytalanul nagy nyomás hárulna. A javaslat a kötelező kvótát úgy korlátozná, hogy éves szinten maximum 200 ezer főt lehetne áthelyezni az Unión belül más tagállamokba, s amennyiben ez a kvóta kimerülne, a tagállamoknak nem kellene több embert átvenniük. Arra az esetre, ha a válság továbbgyűrűzne és a 200 ezres szám nem lenne elegendő, akkor az Európai Tanács döntene a továbbiakról.