Kedvetlenül, monotonon olvasták beszédeiket a szónokok, Kovács Tamás vívótól Nyikos László jobbikos politikusig, és az Állami Számvevőszék egykori alelnökéig, akiből annak idején a szocialisták elnöket akart csinálni.
A szónokok is szégyellték, hogy nincsenek tüntetők. Még az egészen kicsi színpad előtt is meglehetősen szellősen állnak az emberek. Még a legjóindulatúbb becslés szerint is párszázan vannak a tüntetésen, még a leginkább érintett Jobbik-Simicska-Index sem mer ezernél többet írni. Ennyi embert érdekelnek a Jobbik sirámai.
Ráadásul, az LMP, a Momentum és az Együtt is utcára hívta híveit. Ennyit sikerült Hadházy Ákosnak, F. Győr Andrásnak és a fütyülős Juhász Péternek tüntetésre összetrombitálni.
Az embereket tényleg nem lehet becsapni. Miközben 2,3 millióan válaszolnak a nemzeti konzultáció kérdéseire, miközben látják, hogy a miniszterelnökük éppen Brüsszelben harcol a magyar érdekekért, pontosan tudják, hogy nevetséges tüntetni egy csalássorozat miatt. Az Állami Számvevőszék kivizsgálta a Jobbik törvénytelenségét, kiderültek Simicska Lajos trükkjei. Ennyi történt. Emiatt tényleg nehéz utcára vinni embereket. Nem is sikerült.