Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy az alapítvány a Dél-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön terjeszkedik, a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen és Debrecenben is, ahol már két helyi szervezet be is kapcsolódott a Soros-programba.
Soros György, felmérve azt az ellenállást, amelyet a magyar társadalom tanúsít bevándorláspolitikája és terve ellen, offenzívába kezd - mondta a borsodi megyeszékhely polgármestere.
Soros alapítványának vidéki terjeszkedése nyílt beszállás a magyarországi választási kampányba,
csak éppen nem nyílt sisakkal, politikusként, párttá szerveződve, hanem "dollár százezrekkel a zsebében, alattomos módon, civilek, álcivilek mögé bújva" - fogalmazott.
Kriza Ákos hangsúlyozta: Miskolc vezetősége és ő maga is nagyra értékeli a civil társadalom önszerveződését, önkéntes munkáját. Ezt minden évben költségvetési támogatásokkal is kinyilvánítják a miskolciak javára. A Soros-féle szerveződések azonban se nem önszerveződőek, se nem önkéntesek - jelentette ki.
Inkább "felülről szervezett zsoldosokról" van szó, akik civil szervezeti formában dollár százezrekből akarják már nemcsak népszerűsíteni a nyitott társadalom ideológiáját, hanem már egyenesen ennek bevezetését akarják kierőszakolni a politikai döntéshozóktól Brüsszelben. A Soros-hálózat hazai terjeszkedését mindezek alapján károsnak és a magyar állampolgárok akarata elleninek kell minősíteni - emelte ki a miskolci polgármester.
Hozzáfűzte: 2010-óta a nyugalom és a biztonság megteremtésére, egy élhető város újjáépítésére szövetkeztek a miskolciakkal.
"Ezúton szeretném jelezni, hogy nem engedem meg azt, hogy bárki ezt a nyugalmat megzavarja, és városunkba telepedjen azért, hogy olyan bevándorláspolitikát terjesszen a miskolciak körében, amelyre a miskolciak már többször nemet mondtak.
Tartsuk tiszteletben ezt a véleményt, és aki nem ezt teszi, az nem más, mint provokátor, aki megbontja városunk nehezen elért nyugalmát" - jelentette ki Kriza Ákos.
Kriza Ákos közölte: minderről levélben fogja értesíteni a Nyílt Társadalom Alapítványt, és arra kéri őket, hogy tartsák tiszteletben a miskolciak álláspontját a "Soros-tervvel" kapcsolatban, provokatív jelenlétükkel ne ássák alá a város nyugalmát.