A kecskeméti idős házaspár lakásába bejutva egyikük közölte, hogy az egyébként 100 ezer forintba kerülő villanyóra csere most kedvezményesen 50 ezer forint. A házaspár fizetett is. Ezután
a férfi az udvari kamra ellenőrzése ürügyén kicsalta őket, a másik férfi pedig a házból pénzt, egy arany pecsétgyűrűt és karikagyűrűt lopott el összesen
185.000,- Forint értékben.
Később a tolvajok megtérítették az idős házaspár kárát.
A 86 éves budapesti férfi lakásában a négyfős banda egyik tagja úgy tett, mintha ellenőrizné a villanyórát, aztán írásra alkalmas helyet kért.
Azt mondta, hogy akkor tudja odaadni a 11 ezer forintnyi túlfizetését, ha vissza tud adni húszezresből. Az idős férfi a kamrában tartott 750 ezer forint megtakarítását elővette és abból visszaadott a vádlottnak. Közben megjelent a lakásban a tolvaj társa, azzal, hogy a konnektorokat jött ellenőrizni.
Az idős férfi körbevezette őt a lakásban, ezalatt pedig 60 éves társa ellopta áldozatuk összes megtakarított pénzét.
Az idős férfi kárát teljes egészében megtérítették.