Vörös félhold, imára készülő muszlimok, mecsetek - egyebek mellett ilyen és ehhez hasonló fényképeket mutat Vona Gábor feleségének egy 2014-es fotóalbuma, amelyet a saját közösségi oldalán osztott meg. A fotók mellé kísérő szövegeket is írt, így tudhatjuk meg, hogy a muszlimok imádkozó tornya (minaret) számára az örökkévalóságot jelenti.
Ezek a felvételek Isztambulban készültek, ott ahol Vona Gábor is többször megfordult a Jobbik elnökeként. Vona Gábor a hivatalos kommunikáció szerint előadásokat tartott a török városban, azonban a héten a Mandiner.hu több ekkor készült videót is publikált, amelyeken Vona egyértelmű iszlámbarát - egyben félelmetesen ostoba - nyilatkozatokat tesz.
Allahról beszél, az iszlámról, mint az emberiség utolsó reménye, sőt, kifejezi azt a reményét is, hogy Magyarország kilép az Európai Unióból, és csatlakozik a muszlim világhoz.
Ezeket az állításait a feltehetően fanatikus közönség aztán kitörő örömmel fogadja, Vona Gábort pedig "szürke farkas" felkiáltással éltetik, amely egyértelmű utalás a hasonló elnevezésű török terrorszervezetre, amely vastagon benne volt a II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet megszervezésében.
Úgy tűnik, Vona Gábor feleségét is magával ragadta a török túra.
Egy másik fényképet, amelyen a török félholdas lobogó látszik "Szabad Európa..." képaláírással posztolt. Talán azt akarta kifejezni, hogy az igazi szabad Európa Kis-Ázsiában van.
Van olyan fotó is, ahol egy mecset égre mutató, félholdas díszeit örökíti meg, kissé vallásos beütésű kommentárral.
Imára készülő muszlim férfiakra is jutott "filmkocka".
Mindenesetre az isztambuli Vona-fotóalbum remekül illeszkedik Vona Gábor muszlimoknak hízelgő kirohanásaihoz.