Jogerősen elítélték a volt barátnőjét megszurkáló férfit
2018. március 27. 12:19
Vágólapra másolva!
Ahogy azt tegnap megírtuk, első fokon 2 évre ítélte a bíróság azt a férfit, aki a rugós késével többször megszúrta volt barátnőjét. A férfi nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért támadt a nőre. Négyszer szúrta illetve vágta meg. A támadásnak a nő kisgyereke vetett véget azzal, hogy megfogta a férfinak azt a kezét amelyben a kés volt. A férfi ellen ma jogerős ítélet született.
A Szegedi Ítélőtábla ma jóváhagyta a korábbi ítéletet, így az jogerős. Eszerint a férfi két évet kapott, de az ítéletet három évre felfüggesztették. A férfi mellé pártfogó felügyeletét is elrendelték.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!