Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője a lapnak úgy fogalmazott, ha a Balatont mint régiót belevették volna a projektbe, egyszerűbb lenne az elfogadtatás.
A Magyar Hírlap szerint az említett 64,5 kilométeres szakasz villamosítására kiírt - egyszer már érvénytelenített - tenderre ezúttal érkeztek a tervezett legfeljebb 75 millió eurós költségvetésnek megfelelő pályázatok, és amennyiben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tavasszal eredményt hirdet,
szeptemberben megkezdődhet a beruházás, 2021-re pedig befejeződhet a kivitelezés.
A fejlesztés állomás- és 44,6 kilométeren vágányfelújítást is tartalmaz. Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön teljesen megújul az állomás, más helyeken kisebb korszerűsítések várhatók.
A villamos mozdonyok és a motorvonatok megjelenésével jelentősen,
hozzávetőleg 1 óra 40 percre csökkenne a menetidő Budapest Déli pályaudvar és Balatonfüred között,
mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére. Mozdonyos vonatoknál ezt a szerepet Balatonfüred venné át, így egyelőre Budapest és Tapolca között változatlan maradna a menetidő.
A NIF tervezi a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosítását is.