Tegnap azzal volt tele az ellenzéki propagandamédia, hogy Hadházy Ákos távol maradt az új Országgyűlés alakuló ülésétől. Értelemszerűen a hír pozitív fogadtatásra talált a kormányellenes felületeken, Soros blogja, a 444 egyenesen lelkendezett a bátor cselekedet láttán. A portálon külön cikket szenteltek a témának, és örültek neki nagyon, hogy a politikus betartotta az ígéretét. Csakhogy melyik ígéretét?
Ugyanis 2017 elején is volt belőle egy: Hadházy ebben az időszakban karakánul azzal korzózta végig az ellenzéki médiát, hogy ha a Fidesz kétharmadot szerez 2018-ban, akkor ő inkább nem lesz képviselő.
A helyzet most a következő:
Mit lép erre az ígéretek első számú hazai nagymestere?
Ha valaki figyelemmel kíséri a hazai közélet történéseit, akkor tudja, hogy a kettő bizony nem ugyanaz. De, hogy ne legyen olyan egyszerű a történet, még a mandátumátvételbe is visz egy kis kalandot az LMP-s politikus: átveszi ugyan, de nem úgy csak simán!
Érzékelve, hogy most ellenzéki körökben nem annyira mandátumátvevős a hangulat, ezért Hadházy Ákos úgy döntött, kicsit kivár, és fürdik a népszerűségben.
Mert most ő az a politikus, aki az ellenzéki média legújabb szuperembere, aki dacolva a kétharmados kormánypárti többséggel, nem ment be a parlamentbe esküt tenni, nem vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Csakhogy erre azért később sort fog keríteni, Hadházy maga írja ezt:
A kérdés csak az, mikor lesz ez a később. Addig ugyanis nem kap fizetést. Az áldozatvállalás mértékét persze árnyalja, hogy ha Hadházy egy éven belül leteszi az esküt, akkor visszamenőlegesen megkapja a pénzt. Így, persze, könnyű bohóckodni.
Korábban írtunk arról, hogy amúgy nincs túl sok értelme ennek a mandátumátvevős-ellenzéki hercehurcának. Itt olvashatja el!