Újabb fejlemények a használt tűvel megszúrt nő ügyében – Nehéz lesz a bizonyítás

Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő eset történt a napokban a székesfehérvári kórházban: egy nőt, aki beteg apjára várt, megszúrtak egy használt injekciós tűvel. Azt nem lehet tudni, hogy a tűt korábban ki használta, így azt sem, hogy mekkora a baj. Ami viszont biztos, hogy az eset után vizsgálat indult, ez alapján pedig már sok mindenre lehet következtetni.
Vágólapra másolva!

A nő, ahogy azt korábban a 24-nek elmondta, egy csípő érzésre lett figyelmes, amiről először azt gondolta, hogy méh vagy darázs okozta.

Később észrevette, hogy egy mentőtiszt sétált el közvetlenül mellette, kezében zsákot lóbálva. A nejlonzsákra rá volt ragasztva a veszélyes hulladékot és fertőző anyagot jelző matrica. Ebben voltak a használt tűk.


A nő azt mondta, a hibázó mentőtiszt egyszer sem kért tőle elnézést.

A nő panaszt tett a mentőknél, és a betegjogi képviselővel is konzultált, nemrég aztán feljelentést tett a rendőrségen.

– írta megkeresésünkre a kórház vezetése.

Egyedi esetről beszél a mentősök kommunikációs vezetője, Győrfi Pál:

Kérdés, mi történhet a mentőtiszttel, aki a kezében lóbálva vitte az injekciós tűket, majd szúrta meg a nőt:

- mondta el az Origónak az általunk megkeresett ügyvéd.

Borbély Zoltán szerint szakértői kérdés, hogy volt-e olyan foglalkozási szabály, amit megszegett a mentős. Egyelőre kérdéses az is, hogy lesz-e valami baja a nőnek, és ha igen, akkor az a történtekkel összefüggésbe hozható-e. Ez mind szigorúan orvos szakértői kérdés, és csak ezek után lehet állást foglalni abban, hogy felmerült-e foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.

Az üggyel kapcsolatban hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!