Tesztrepülésen volt a Pécs mellett lezuhant repülőgép: ketten meghaltak
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/zK-w7114CZeW0QUKbZubgYM5Qhr4k_5ih7IX4jHEzcc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViYjMxOTM3NGUyYjQzMzE4MzY3ZjEwMTg5OTAyMGY3.webp)
Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) szóvivője elmondta, hogy az elektromos repülőgép 10 óra közül szállt fel, megtett két kört, majd valamiért lezuhant.
A repülő a becsapódás után kigyulladt.
Helyszíni beszámolók szerint a gép a repülőtértől körülbelül másfél kilométerre, a főút keleti felén egy kukoricaföldre zuhant, a növények 5-10 méteres sugarú körben megégtek.
Sárkány Sándor, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta
mindkét férfi, aki meghalt, szerelő volt.
Hozzátette, az oltásban több mint tíz tűzoltóegység vett részt.
A Magnus Aircraft repülőgépgyár több munkatársa is a helyszínen volt a baleset idején,
meg nem erősített információk szerint egyiküket a rendőrség meghallgatta.
A rendőrség - szakértők bevonásával - légiközlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
A pécs-pogányi repülőtér szomszédságában szerdán tartották a Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyárának bokrétaünnepét. Az eseményen az épülő összeszerelő üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokrétát a cég által gyártott két repülőgép is átrepülte.
A Magnus Aircraft Zrt. a balesetről annyit közölt, hogy
a cég együttérez az elhunytak hozzátartozóival.
A balesettel kapcsolatban további tájékoztatást csak a hivatalos szakértői vizsgálat lezárta után adnak.