Új támogatási lehetőségekkel segíti a kormány a családokat

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!
Továbbra is a gyerekek és a családok az első az új kormány számára - mondta Rétvári Bence az EMMI parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

2010 óta folyamatosan bővülnek a családi támogatások. A családok segítése volt eddig is a kormány célja. Rétvári Bence szerint a családi adókedvezmény, a babakötvény, a csok, a gyed extra és a munkahelyvédelmi akcióterv mind ezt igazolja.

Rétvári: Magyarország egyre családbarátabb ország Forrás: MTI/Kovács Tamás

Magyarország meg tudta duplázni a támogatásokat ezeken a területen, ugyanis a költségvetés erre lehetőséget adott, így például

2010-ben ezer, míg idén már kétezer milliárdot fordítottak a családok megsegítésére.

Az EMMI államtitkára hozzátette, hogy a balliberális kormány csak ártott a családoknak, rajtuk spóroltak, iskolákat zártak be, és a gyes egyharmadát is elvették.

A kormány komoly akciótervvel készül, tovább szeretné bővíteni a családok támogatását,

és erről nemzeti konzultáció során kérdeznék meg az érintetteket.

.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!