Még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre

Vágólapra másolva!
Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Vágólapra másolva!

Az Emmi felhívja azoknak a szülőknek a figyelmét, akik még nem kérték az étkeztetést gyermekük számára, hogy

A szünidei gyermekétkeztetés igénybe vételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője írásban tájékoztatta a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket, a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget biztosít.

Az Emmi tájékoztató levelet küldött a család- és gyermekjóléti szolgálatoknak, a települési és fővárosi kerületek jegyzőinek, valamint a kormányhivatalok kormánymegbízottjainak.

A közlemény szerint 2017-ben minden eddiginél több, országszerte közel 142 ezer gyermek kapott naponta egy tál meleg ételt a leghosszabb iskolai szünetben, így

az intézkedés 11 ezerrel több rászorulót ért el, mint 2010-ben.

Hozzátették:

idén 6,67 milliárd forintot fordít a kormány szünidei gyermekétkeztetésre, mindez csaknem háromszorosa a nyolc évvel ezelőtti gyermekétkeztetési támogatásnak,

amely akkor 2,4 milliárd forint volt.

Az ételek minősége is fontos, ezért

a 2010-ben még 370 forintos egy adagra jutó támogatás 570 forintra emelkedett.

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az iskolai szünetekben is biztosítva legyen a gyermekek számára a megfelelő étkezés.

2016 januárjától az önkormányzatoknak kötelezően gondoskodnia kell arról, hogy minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára elérhető legyen ez a lehetőség - tették hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!