Februárban a 48 éves hajléktalan férfi egy szeszes italos üveggel a kezében lépett be a műemléktemplom előterébe, ahol a reggeli misére érkező hívők is tartózkodtak. Annyira részeg volt és olyan hangos, hogy a sekrestyés és a pap is felszólította, hogy hagyja el a templomot, és megpróbálták kitessékelni.
A férfi kiabálni kezdett, az imádkozásra kihelyezett térdeplőbe rúgott, majd a templom belső részébe lépett, ahonnan a pap és a hívek kivezették. Mindeközben a kezében lévő üveggel hadonászott és hangosan gyalázkodott. Megfenyegette a körülötte lévőket, hogy
az üveggel megüti őket, a tisztelendőre pedig rá is emelte azt.
Amikor sikerült kivinniük, a férfi berúgta a templom kapuját, és visszatért az előtérbe, ahol tovább hangoskodott, és
az előtér ajtajának homokfúvott, gravírozott, művészi alkotás jellegű üvegezett részét szándékosan betörte, az üveget tartó díszléceket pedig kitörte,
majd távozott.
A rongálással 300 ezer forintos kárt okozott,
melynek a plébánia a nyomozás során kérte a megtérítését.
A többszörösen büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfit az ügyészség vallási tisztelet tárgya és templom megrongálásával elkövetett rongálás, valamint nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolja. Az ügyész börtönben látná, és közügyektől is eltiltaná.
A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.