Adóhátraléka volt a Jobbik gazdasági igazgatójának

Szabó Gábor, Schön Péter, Simicska Lajos
Vágólapra másolva!
A Figyelő legújabb számában a Jobbik gazdasági igazgatójáról, Schön Péterről közölt portrét, aki akár a párt jelenlegi pénzügyi helyzetének az egyik felelőse is lehet.
Vágólapra másolva!

A Jobbik régóta a csőd szélén hánykolódik, aminek következtében megindult a párton belüli felelősök keresése, ezért mutatta be a hetilap Schön Pétert, akinek a neve gyakran felmerül ez ügyben. A politikus 2004-ben csatlakozott a párt II. kerületi alapszervezetéhez, de csak 2010-ben kezdett el foglalkozni országos politikával, amikor rögtön be is jutott listáról a parlamentbe.

Schönt be is akarták ültetni a honvédelmi bizottságba, azonban megbukott a C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, ezért nem ülhetett be a honvédelmi bizottságba.

Szabó Gábor és Schön Péter Forrás: Origo

A cikkből az is kiderül, hogy Schönt erős szálak fűzik a Magyar Gárdához, sajtóhírek szerint ez lehetett az oka annak is, hogy megbukott a C-típusú átvilágításon. A Figyelő arról is írt, hogy Schön tulajdonos volt a Magyarok Lapja Kft.-ben, amelyet Novák Előddel és Szabó Gáborral, a Jobbik pártigazgatójával közösen alapítottak, és amellyel szemben APEH-végrehajtás indult adóhátralék miatt még 2009-ben.

Schön Péter a Jobbik médiájában is jelen van, hiszen a Figyelő szerint tagja az Alfahír.hu-t kiadó Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány kuratóriumának is,

ahonnan nemrég Volner Jánost Radnai László, a Jobbik egykori kommunikációs igazgatója túrta ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!