A magyar honvédek évszázadokra megmutatták elszántságukat és hazaszeretetük erejét.
A haza iránti elkötelezettségük, bátorságuk és hősiességük egyetlen háborúban sem kérdőjeleződött meg.
A magyar katonáknak azonban nemcsak történelmi érdemeik vannak, hűséges helytállásuk ma is kivívja a világ elismerését, ők Magyarország biztonságának záloga, és
letéteményesei annak, hogy ma a magyar emberek és családok biztonságban élhetnek
– mindezt Simicskó István mondta tegnap a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulója alkalmából a Than Károly gimnáziumban megrendezett ünnepségen.
A honvédkadétok részvételével megtartott eseményen a korábbi honvédelmi miniszter, a hazafias és honvédelmi nevelés kormánybiztosa beszédében kiemelte,
hogy a Magyar Honvédség a jelenlétével mindig biztosítja jövőnket, biztonságunkat.
Ezeréves fennállásunk során a magyar katonák sokszor adták a legdrágábbat, az életüket a keresztény Európa védelméért. Simicskó István szerint akkor van jövője Magyarországnak, ha vannak olyan fiataljaink, akik bármilyen veszély során képesek megvédeni hazájukat, családjukat.
A kormánybiztos aláhúzta: a védelemre mindig készülni kell.
Simicskó István a Magyar Idők kérdésére válaszolva elmondta, hogy a felnövekvő nemzedékek hazafias, honvédelmi nevelésére a jövőben is kiemelt feladatként tekintenek. Az ünnepségen elhangzott, hogy a kadétprogram elsődleges célja a honvédelem népszerűsítése,
valamint a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelése.
A kadétképzésben végzettek választhatják a honvédség hivatásos, szerződéses, tartalékos szolgálatát vagy a civil pályát is. Elhelyezkedhetnek a honvédségnél közalkalmazottként, de tovább is tanulhatnak a szentendrei altiszti akadémián, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvédtiszti karán is.