Ennek a következménye a Római birodalomhoz hasonló centralizált Európa lenne egy erős központtal és helytartókkal. Már a határvédelmet is átvennék, hogy ők döntsék e,l ki jöhet be - fűzte hozzá.
Míg a bevándorlásellenes, nemzetállamok Európáját építő erők őszinték, addig a bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők "álságosak".
Nem árulják el választóiknak valódi törekvéseiket, és hogy azok miként hatnának az emberek életére.
Eközben kisajátítják az úgynevezett "európai álláspontot", holott Európa éppen a kompromisszumokra kellene, hogy épüljön - hangoztatta.
A bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők egyik vezéralakja, szavai szerint Emmanuel Macron francia elnök, aki már egy Merkel utáni Európára készül, miközben otthon a saját választói körében 66 százalékos az elutasítottsága. Ez sokkal nagyobb, mint az elnökség hasonló időszakában volt a két előd, Nicolas Sarkozy, illetve François Hollande esetében. Macron belpolitikai nehézségek miatt "erőlködik" az európai szintéren - jegyezte meg a Századvég elemzője.