Nincs még egy ilyen könyv – hangzott el a kötet bemutatóján -, pedig szükség van rá, mert Magyarországon évtizedeken át az emberek csupán néhány sajtételt ismertek: a sajtos tésztát, rántott sajtot és sajtos szendvicset.
Pedig a sajt- és tejtermékek ennél jóval többet tudnak, és jóval többre is érdemesek.
Magyarországon már van magyar kézműves sajt és házi tej is, a sajtgasztronómia pedig még csak most fejlődik. Régen a pásztorok is több sajtételt ismertek, mint a mai háziasszonyok. Akkoriban az ordából, a zsendicéből változatos, ízletes ételeket készítettek, ma már alig ismerik ezeket a tejtermékeket az emberek.
A könyv célja az, hogy bemutassa a magyar sajtmestereket az ország minden tájáról, megismertesse a sajtkészítést – lényegében végig követi a tej útját a legelőtől a fogyasztóig -, és számos sajtétel receptjét is lehet benne olvasni, amelyeket neves, Michelin-csillagos séfek és fogadósok, szakácsok alkottak.
Ebben a kötetben a legelhivatottabb őstermelőkről, sajtkészítőkről, a sajtok teljes palettájáról – a lágysajtoktól a félkemény és kemény sajtokon át a nemes penészes sajtokig – mindent meg lehet tudni.
A könyv bemutatóján Kis Miklós, agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkár azt mondta, egy sajtnak is megvan a maga története a legelőtől az asztalig, hiszen nemcsak a készítés módja határozza meg a sajt ízét, hanem a sajtkészítő mester tudása, szenvedélye is.
Ez a kiadvány egyszerre szakácskönyv, tankönyv, útikönyv és egy kicsit katalógus is, amely teljes képet ad a magyar sajtok világáról – hozzájárul a kiváló magyar sajtok népszerűsítéséhez és a sajtmesterek elismertségéhez.
A könyv kiadását a Takarékbank támogatta – Vida József, a Takarék Csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta az Origónak: „vidéki emberek vagyunk, ez a könyv a vidék értékeiről szól, minden olyan érték benne van, amit mit is érzünk, tehát kötelességünk támogatni".
Segal Viktor, séf, gasztronómiai tanácsadó, a könyv egyik szerzője az Origónak azt mondta, ez a könyv hiánypótló.
Mindenki megértheti a fejezeteken keresztül, hogy mitől jó egy sajt, és hogy ma Magyarországon nemzetközi színvonalú sajtok készülnek.
„Lelkes voltam, amikor megtudtam, hogy készül a könyv, és azt kértem, mutassuk be az egész országot, az ország minden tájáról kérjük meg a séfeket, pékeket, cukrászokat, hogy alkossanak egy-egy sajtételt. A csúcsgasztronómiától a fogadókig minden étterem megtalálható a kötetben.
A könyv egyik üzenete az, hogy egy jó étel elkészítéséhez elengedhetetlen a jó alapanyag, és hogy a magyar sajtokból változatos, ízletes ételeket lehet készíteni.
A rántott sajt is lehet izgalmas – a könyvben egyébként több nagyon érdekes rántottsajt-receptet is lehet olvasni. De finom péksüteményeket is találunk, édességeket, amelyeket cukrászok készítettek."
Segal Viktor kiemelte, hogy nemcsak a receptek izgalmasak és érdekesek, hanem a könyvből azt is meg lehet tudni, hogyan készül a sajt, valamint a magyar sajtkészítőket is megismerhetik az olvasók.
„A magyar sajtkultúra az elmúlt években rengeteget fejlődött – bár még ma is keresni kell a kiváló, magyar kézműves sajtokat a boltokban."
Sándor Tamás bükki sajtmester a könyv másik szerzője, aki szerint a kötet nagyon jó kezdeményezés.
„A magyar sajtkultúra évszázadokra tekint vissza, már az 1800-as években készítettek kiváló sajtokat, csak a történelem mindig beleszólt a fejlődésbe. Komoly szakmai feladatunk és kötelességünk ma az, hogy megőrizve a tradíciókat, hagyományokat, fejlesszük a sajtkultúrát Magyarországon. Szerencsére sok a fiatal sajtkészítő, rengeteg ötlettel, tudásvággyal, akik fejlődni akarnak."
Egy hasonlattal magyarázta Sándor Tamás a magyar sajtkultúra helyzetét.
„Ha házat szeretne építeni az ember, először az alapokat kell nagyon stabilan megépíteni. A Sajtfogások című könyv jelenleg a háznak a teteje – a kéménye. Most el kell kezdeni a ház alapját építeni. Ez azt jelenti, hogy állatokat kell különböző területekre telepíteni, megfelelő, szorgalmas munkaerőt kell biztosítani, és feldolgozókat is építeni kell. Amikor mindez megvan, indulhat a termelés. Ha ez a "ház" megépül, akkor nagyobb mennyiségben tudunk termelni magyar, nemzetközileg is versenyképes sajtokat, amelyeket exportálni is tudunk majd."