Előrelépés a Pásztor Anna zaklatója elleni ügyben
![Pásztor Anna, Anna and the Barbies](https://cdn.origo.hu/2023/12/7KfLNw6Er_hpd1QIAFbShdi09AWIrA9pZJRqZElxiZY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhYzkyZjNhMjhhNzQ5ZDc5MGQyYzliMTNmNjZmMzZh.webp)
A vádirat szerint a 40 éves férfi tavaly az egyik közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot Pásztor Annával, az Anna & the Barbies frontemberével. Később a férfi naponta többször negatív és nyomasztó üzeneteket küldött.
A nő többször kérte, hogy hagyja ezt abba, amikor pedig ezt nem tette meg, egy idő után letiltotta.
A férfi azonban új profilt hozott létre, így ezt követően erről, valamint ismerősei profilján keresztül folytatta a rendszeres, háborgató üzenetek küldését.
Az üzenetekben – amelyekhez a zenekar dalszövegeit is felhasználta – kifejezte, hogy viszonzatlan érzelmei miatt
bosszút fog állni az énekesen.
Nyáron aztán a fenyegetőzések egyre agresszívebbek lettek, ez pedig a zenekar koncertszervezésére is hatással volt.
A férfi – egyik korábbi üzenetében írt fenyegetésének megfelelően –
megjelent a zenekar augusztusi koncertjén, az egyik budapesti szórakozóhelyen, ahol azonban a biztonsági őrök egy fénykép alapján felismerték, és hívták a rendőröket. A férfinál kés is volt.
A rendőrök a férfit elfogták, később pedig a letartóztatását is elrendelték, most pedig vádat emeltek ellene.