Felállították az ország karácsonyfáját Budapesten
![Ország karácsonyfája, Parlament](https://cdn.origo.hu/2023/12/Tcxdh1dtF7mdWNtzXjzj-ScUK2-YPkIKVgs_KDRvniM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5ZDk0MTExNjA5ODQwMzQ5NmMyYTFlNjE4ZTMwYjRl.webp)
Az idén putnoki Kováts Géza Sándorné felajánlásából érkezett a 18-20 méter magas, 65 centiméteres törzsátmérőjű, 5-7 tonnás ezüstfenyő.
A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezett meg a Kossuth térre,
majd ezt követően díszítik fel.
A tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozók révén erős szélben is képes stabilan tartani.
A fenyőfát egy 130 centiméteres, 30 kilogrammos csillag alakú, óarany világítású csúcsdísz ékesíti.
A díszítéshez – a korábbi évekhez hasonlóan – 2400 folyóméter ledes fényfüzért használnak, 33600 színes izzóval.
A fa körül – immár hagyományosan – 120 szánkóból álló kerítést állítanak fel.
A szokásoknak megfelelően
a fa mellé kerül a betlehemi jászol, amely december 24-én egészül ki a gyermek Jézussal.
A Kossuth tér és a Karácsonyfa teljes díszkivilágítása advent első napjától látható.
Az Ország Karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig a faanyagot – tűzifaként – rászorulóknak ajánlják fel.