Novák Katalin hangsúlyozta, hogy jelenleg Európa népességnövekedése kizárólag a migrációtól függ.
Ezzel szembe a magyar kormány családpolitikai receptjét állította,
amely szerint a demográfiai válságot kizárólag belső erőforrásokkal is meg lehet állítani. Hangoztatta, hogy
a családpolitikától függ Európa túlélése és nemzetei kulturális integritásának fennmaradása.
A 2016-ban alapított, 50 ezres példányszámú katolikus napilap
ismertette a magyar kormány családpolitikai intézkedéseit, hangsúlyozva, hogy Novák Katalin is részt vesz a Családok Világkongresszusán,
amelyet márciusban az olaszországi Verona városában tartanak.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol a magyar kormányt demokráciaellenesnek tartó bírálatokról, Novák Katalin a Veritának kijelentette, hogy
értelmetlen vádakról van szó, amelyeket a nyugati média, egyes nem kormányzati szervezetek és európai politikusok terjesztenek,
mivel "nem képesek tiszteletben tartani a magyar nép döntését", amellyel az Orbán-kormány mellett tette le a voksát.