Horváth Ildikó az M1 Aktuális csatornának adott interjújában azt mondta, az ágazatban a július 1-jei emelés után
2020-ban januárban és novemberben, majd 2022-ben is lesz emelés.
Ez több mint 150 százalékos bérnövekedést jelent – tudatta, hangsúlyozva, hogy az érintett 84 ezer egészségügyi dolgozó 2,5-szer többet fog keresni 2022-ben, mint 2016-ban.
Elmondta azt is, a részletes bértáblák 2019 elején készülnek el, a tárgyalásokba az érdekképviseleti szervezeteket is bevonják.