Monostori László plébániai kormányzó az M1 aktuális csatorna vendége volt. Itt arról beszélt, hogy
ha a karácsony túlságosan az ajándékokról szól, elvész a lényeg.
Monostori azt mondta, hogy a lényeg,
hogy legyünk ajándékok egymás számára.
Isten is megajándékozta a világot azzal, hogy eljött a földre. Fontos, hogy ne az határozza meg gondolatunkat, mi az, ami nekünk jó lesz. Ne az önzőség, hanem az önzetlenség legyen az életünk.
A karácsonyi ünnepkör kapcsán a kormányzó elmondta,
a karácsony ünneplése a 4. század első felében alakult ki.
Szólt arról, hogy igazából azt sem tudni pontosan, melyik évben, vagy az év melyik időszakában született Jézus.
Azért a téli napfordulóhoz kötötték az ünnepet, mert úgy tartották, Jézus a "világosságunk", általa jött el a fény
- fűzte hozzá.
Ennek a témának az Origo is szentelt egy cikket, melyet itt olvashat.
Monostori László jelezte, hogy a karácsonyi ünnep tartalma nem változott a kezdetek óta, de a körítése igen. Később alakult ki például az adventi időszak, valamint az aprószentek ünnepe (december 28.) is, amikor azokra a betlehemi kisdedekre emlékezünk, akiket Heródes parancsára megölettek - mondta.