Vádat emeltek a Dózsa György úti halálos baleset okozói ellen
![Dózsa György út gázolás](https://cdn.origo.hu/2023/12/fu7SrCby0qgHUb6bZyiykJeIkmN0H1PDcjxSOSXBXGM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyNjM3Y2VmZjBhMDRhMzFhYjE1Nzk4NDc0OGFiYjVj.webp)
A kereszteződésbe pont egyszerre ért oda két autós, az egyik, amelyik nagyon gyorsan ment, és a másik, amelyiknek ugyan elsőbbséget kellett volna adnia, de pont azért, mert a másik autó nagyon gyorsan jött, esélye sem volt arra, hogy időben észlelje.
Mindkét autó felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost.
A balesetben a kanyarodó autó egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen azonnal, a másik utas nem sokkal később a kórházban meghalt, a sofőr pedig életveszélyes állapotban került kórházba. Három gyalogos is megsérült. A száguldozó autó sofőrje apró sérülésekkel megúszta.
A gyorsan érkező férfi és a másik kocsi sofőrje ellen is vádat emeltek.
A baleseten kívül a vádiratban szerepel egy másik eset is. Az, ami miatt a száguldozó sofőr jogosítványát elvették. Akkor a vád szerint a férfi a kocsijával majdnem elsodort egy biciklist, akit ezután az utasával együtt megvertek.