"Vona Fabook"Jemenben és az Arab-Magyar Barátság napja

Vágólapra másolva!
Hiába a nagy erőfeszítés a Jobbik háza táján, hogy végre elhitessék a néppártosodásról, a konszolidáltságról, a polgári gondolkodásról szóló mesét a közvéleménnyel, valahogy Vonának nem akar ez a dolog összejönni, mivel minden szinte naponta kiderül a "turáni" pártelnökről valamilyen kínos részlet a korábbi, még az arab-török-magyar testvériséget, barátságot hirdető identitásáról (is). Ma arról számolt be a Pesti Srácok, hogy Vona még a Jobboldali Ifjúsági Közösség alelnökeként utazott el "Vona Fabook" álnéven - vélhetően számos szabályt kijátszva - Jemenbe, ahol részt vett egy arab-iszlám ifjúsági konferencián. Ez lehetett az a benyomás, ami meghatározta a Jobbik ezutáni arab-barát, Izrael-ellenes, antiszemita politikáját. Ennek a szélsőséges politikának egyik csúcspontja volt a  2010. szeptember 11-én, azaz provokatív módon pont a New York-i terrortámadás évfordulóján tartott az Arab-Magyar Barátság napja Ajkán, amely rendezvényen Vona és számos párttársa is felszólalt.
Vágólapra másolva!

Vona Fabook néven utazott Jemenbe

A Pesti Srácok keddi cikkében ír arról, hogy 2002 végén tartottak egy palesztinbarát, Izrael-ellenes kiállítást Budapesten, amelyen az akkor még csak Jobboldali Ifjúsági Közösség alelnökeként Vona Gábor is részt vett.

Vona Gábor kutya Forrás: Facebook

Vonát a kiállításon bemutatták a jemeni nagykövetség diplomatáinak, akik meghívták őt Jemenbe egy ifjúsági arab-iszlám konferenciára. Vona a meghívást elfogadta, és 2003 februárjában el is utazott a találkozóra. Méghozzá álnéven!

Nagy Ervin, a Jobbik akkori alelnöke azt mondta a különös utazásról, hogy

A Pesti Srácok érvelése szerint, vélhetően ez a kiruccanás lehetett az a benyomás, ami megalapozta a szélkakas pártelnök későbbi, harcosan iszlámbarát, Allahot éltető, Izrael-ellenes, antiszemita botrányokkal teli politikáját.

Amely aztán – tegyük hozzá - a korábbi vezetőség távozását követően meghatározó irányvonallá vált a már Vona által vezetett Jobbikban.

Arab-Magyar Barátság napja 2010. szeptember 11-én

Ennek az iszlám-barát politikának egy „kiemelkedő" pillanata lehetett a 2010-es Arab-Magyar Barátság Napja Ajkán. Itt több vezető Jobbikos politikus is jelen volt: így Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője, Kovács Rajmund a Jobbik korábbi országgyűlési képviselőjelöltje és Vona Gábor, az azóta már Cicapárttá vált, akkor még "turáni" Jobbik elnöke.

Arab-Magyar Barátság Napja 2010. szeptember 11-én, a New York-i terrortámadás évfordulóján Forrás: Pesti Srácok

A házigazda pedig nem volt más, mint Ferenczi Gábor, a Jobbik devecseri polgármestere. Az időpontválasztás nyilvánvaló provokáció volt, hiszen a nagy baráti ünnepség időpontjának épp 2010. szeptember 11-ét választották meg az azóta már a látszat szintjén kikupálódott, néppártosodott fiúk.
Az akkori retorikát is valószínűleg ma már mindannyian letagadnák – szerencsére a PS közzétette az erről készült felvételt - , hiszen Ferenczi a provokatív időpontválasztás kapcsán megjegyezte:


Ferenczi az iraki-afganisztáni háborúra utalva arról is beszélt, hogy


Ferenczi bevezetője után beszédet mondott a politikussá vedlett, Jement már megjárt porszívóügynök, Vona Gábor is.

A pártelnök beszédében csak ürügynek nevezte az afganisztáni tálibok és az al-Kaida fenyegetését, amikor Afganisztán kapcsán kifejtette: Gyalázatos, hogy 9 éve szenved egy ország azért, mert találtak egy ürügyet ahhoz, hogy lerohanják őket.

Vona az Arab-Magyar Barátság napján Forrás: Pesti Srácok


Vona, aki azóta már csak „néhány félrecsúszott mondatról" beszél, a Jobbik antiszemitizmusa és idegengyűlölete tekintetében, akkor még bátran kijelentette, hogy miután a nyugat elpusztítja a közel-keleti országokat, az izraeliek is kénytelenek lesznek új hazát keresni, és hova máshova tudnának jönni, mint Magyarországra. "És hova máshova mennének, mind ahol jó a föld, a víz, a levegő?!" – ez Vona szerint Magyarország.

A következtetést pedig Vona levonja, hogy Izrael fel fogja vásárolni Magyarországot és elfoglalják az izraeliek hazánkat.


Az arab-magyar közös ünneplés egyoldalúra sikerült a Pesti Srácok beszámolója szerint, mivel a rendezvényen szinte csak kizárólag magyar nemzetiségűek jelentek meg, ők idézték meg az arab kultúrát is például egy budapesti hastáncos csoport formájában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!