Egyre abszurdabb a ceglédberceli tömegkatasztrófa

Ceglédbercel, 2018. május 22. Ütközésben összetört kisbusz Ceglédbercel közelében, a 4-es főút 59-es kilométerénél 2018. május 22-én. A román rendszámú kisbusz egy homokot szállító teherautóval ütközött össze, a benne ülő kilenc ember, hét férfi és két nő meghalt a balesetben. A teherautó sofőrje megsérült. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő dolgok derülnek ki a kilenc halálesettel járó közlekedési katasztrófát okozó román sofőrről. Nagyon hamar nyilvánosságra került, hogy a Facebookon élőben közvetítette a tragédiát, ami a baleset közvetlen oka lehetett. Mostanra már azt is tudjuk, hogy korábban is okozott balesetet, jogosítványa sem volt, sőt a kocsi forgalmija sem volt rendben, mert a román rendőrség kivonta a forgalomból. A videomegosztókon publikált felvétel alapján pedig többen valószínűsítik, hogy a balesetben szintén meghalt, valószínűleg egyhuzamban több mint ezer kilométert vezető sofőr egyszerűen „elfelejtette”, hol van. Nem vesztette el az uralmát a kocsi felett, nem előzni akart, hanem egyszerűen kiállt a belső sávba, mintha autópályán lenne. Több ezer kilométer vezetés után akár egy pillanatnyi tudatkiesés is végzetes lehet, különösen, ha közben a sofőr még oda sem figyel, mert a telefonját nézi. Ez megmagyarázná, miért nem rántotta el a kormányt: mert nem is nézte az utat.  
Vágólapra másolva!

Mezőgazdaságból élő romániai vendégmunkások ültek abban a kisbuszban, amely egy teherautóval ütközött frontálisan kedd délután a 4-es főúton, Ceglédbercel közelében. Kilencen haltak meg. Az áldozatok Szlovéniából indultak haza. A sofőr állítólag a facebookos hozzászólásokat olvasgatta, emiatt nem figyelt az útra, az viszont biztos, hogy élőben közvetítette a saját halálát. Vezetés közben azért tilos telefonálni, mivel elvonhatja a sofőr figyelmét az útról, ami könnyen tragédiához vezet.

- mondta Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus, aki szerint az ember nem gondol bele abba, hogy az élete is lehet a tét.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

- mondja a közlekedéspszichológus.

- teszi hozzá Zerkovitz Dávid.

És vajon hogy működik az agy akkor, amikor nagyon fáradt? Elképzelhető, hogy valaki egy pillanatra azt hiszi, autópályán halad? Ezt több kommentelő vetette fel a videó alatt. A négyes főutat ugyanis felújítják, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út, majd autópálya lesz belőle. Az építkezés miatt a forgalom, hol az egyik, hol a másik oldalon halad. A feltételezés szerint a fáradt és nem az útra figyelő sofőr egyszerűen figyelmen kívül hagyott minden táblát és figyelmeztetést, és hirtelen azt hitte, autópályán van.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A fáradtság veszélyesebb, mint a telefonálás. Ugyanis a telefon mindössze addig vonja el a sofőr figyelmét, amíg megír egy üzenetet vagy videózik.

A fáradtság viszont folyamatosan és egyre jobban csökkenti a figyelmet,

emellett más problémákat is okoz. A sofőr mozgáskoordinációja és a reakcióideje is megváltozhat.

Korábban is okozott már baleset a sofőr

A Bors felkereste a vétkes sofőr egyik ismerősét, aki a lapnak elmondta, nem ez volt az első baleset, amit a férfi okozott.

- mondta a lapnak az ismerős.

Forrás: police.hu

A közlekedéspszichológus szerint az is kérdéses, hogy

részeg volt-e a sofőr, fogyasztott-e valamilyen kábítószert vezetés előtt,

és mivel kilencen utaztak az autóban, szerinte az sem kizárt, hogy valaki zavarta, elvonta a figyelmét. A nyomozás végéig egyelőre ezek is nyitott kérdések maradnak.

Péntekre újabb részletek derültek ki a kisbuszról és a román sofőrről is. Petru K. jogosítvány nélkül vezetett, a buszt pedig a román rendőrség hónapokkal ezelőtt

kivonta a forgalomból

- írta meg az Adevarul.ro.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!