Elkészült az utolsó metrószerelvény felújítása, és már úton van Oroszországból Magyarországra a szállítmány. A felújítást végző orosz vállalat azt közölte, hogy minden a terv szerint zajlott, így az utolsó, 37. szerelvény is időben érkezik meg.
A szerelvényt mielőtt használni kezdik, előtte számos vizsgálat segítségével átnézik. Az orosz cég 222 metrókocsit újított fel a BKV számára.
Megújultak az utasterek, a vezető részlege, a kezelőrendszerek, a szerelvényházak és a meghajtás is.
Ezentúl 30 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak a metrószerelvények, valamint
megbízhatóbbá vált a közlekedésük, és kisebb zaj kíséretében haladnak majd.
A felújításról szóló szerződést még 2015-ben írták alá, az első felújított szerelvény két éve érkezett Budapestre. Azóta problémák voltak az ajtók vezérlésével, de ezt megoldották, és a projekt korábbi vezetőjét is eltávolították még 2017-ben.