Az összes gyereket elvették a pásztói csecsemőgyilkos családjától

Pásztó
Vágólapra másolva!
A pásztói csecsemőgyilkos asszonynak, H. Mónikának és a párjának három gyereke volt a meggyilkolt csecsemőn kívül. Most a gyámhatóság az összes gyereket elvette az apától, mert az inni kezdett – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

H. Mónika jelenleg előzetes letartóztatásban van, mert szilveszterkor megszülte a negyedik gyermekét, majd megölte. A többi három gyereket ezért az apa, M. János nevelte tovább.

A férfi hosszú ideig rendesen gondjukat viselte a gyerekeknek, de ez megváltozott, és a gyámhivatal elvette tőle a gyerekeket, akik nevelőszülőkhöz kerültek

– írja a Blikk.

Forrás: F. Steinmetz Anikó

– mondta a férfi egyik ismerőse a lapnak.

A Blikk információi szerint

M. Jánosnak új otthont kell keresnie, és a családjával is megromlott a viszonya, mert titokban meglátogatta a börtönben H. Mónikát.

Forrás: Police.hu

Ahogy azt korábban megírtuk, H. Mónika az egyik barátnőjénél szilveszterezett. Később hirtelen elment a buliról, keresett egy kihalt részt a településen, és megszülte negyedik gyerekét, majd megölte. A terhességéről nem tudott senki.

Egyelőre a babának csak a feje került elő, azt a gyilkosság másnapján egy kutya vitte be a gazdája házába.

H. Mónika tagadja, hogy megölte volna a gyereket, állítása szerint ő csak otthagyta a folyóparton. Az asszony jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!