Tovább erősödött a visegrádi négyek együttműködése

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2018. július 9. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Századvég Alapítvány nyári egyetemének megnyitóján a Budapest Music Centerben 2018. július 9-én. A nyári egyetem témája a visegrádi négyek (V4) együttműködése. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A Századvég Alapítvány szervezésében, a Nemzetközi Visegrád Alap társfinanszírozásával 2018. július 8. és 14. között rendezték meg a Századvég Alapítvány Nyári Egyetemét.
Vágólapra másolva!

Az idén 25 éves Századvég Alapítvány az aktív szerepet vállaló fiatal generáció szellemi arculataként jött létre 1993-ban, mára a legrégibb és legnagyobb think tank Magyarországon. Kutatási, tanácsadási és könyvkiadási tevékenysége mellett az egyre bővülő oktatási portfóliójának részét képezi a Századvég Nyári Egyetem.

Az egyhetes nyári egyetem olyan fontos és aktuális témákkal foglalkozott, mint az Európai Unió és a V4-ek lehetőségei és kihívásai, a migráció kérdése és annak magyar, illetve közép-európai megoldásai, az üldözött keresztények megsegítése, vagy éppen Közép-Európa gazdasági szerepe az unión belül. A Nyári Egyetemen húsz olyan egyetemi hallgató vett részt, akik főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésűek, és Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából érkeztek.

A programot Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere nyitotta meg, aki előadásában hangsúlyozta az „erős visegrádi hang” fontosságát. Véleménye szerint fontos a vita az EU-n belül, és

ebben a tekintetben a visegrádi országok továbbra is a józan ész hangját fogják képviselni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Századvég Alapítvány nyári egyetemének megnyitóján a Budapest Music Centerben Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a visegrádi országok büszkék lehetnek arra, hogy van múltjuk, mert ezekre a stabil alapokra lehet építeni. A V4-ek sikere véleménye szerint abban rejlik, hogy arra fókuszálnak, ami összetartja, nem pedig arra, ami szétválasztja őket.

A program során a Századvég Nyári Egyetem résztvevői

olyan neves magyar előadókkal találkozhattak, mint Kovács Zoltán kormányszóvivő, Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára,

Varju Krisztina, Magyarország 2017/18. évi V4-elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, vagy Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Aktív partnerek

A diákok kiválasztásában és előadóként is részt vettek a Századvég Alapítvány közép-európai partnerszervezetei, így a cseh CEVRO Institute, a lengyel Warsaw Institute, a cseh Občanský institut, a szlovák Nadácia Antona Tunegu, és a lengyel Klub Jagielloński. A partnerek részéről Marek Degro, a Nadácia Antona Tunegu igazgatója, Marcin Kędzierski, a Klub Jagielloński kutatási igazgatója, valamint Martin Vlachynsky, a szlovák INESS intézet gazdasági elemzője egy-egy kerekasztal-beszélgetésben csatlakoztak magyar partnereikhez.

A program során a hallgatók lehetőséget kaptak arra, hogy saját gondolataikat is megoszthassák egymással a Visegrádi Együttműködés kapcsán. A nyári egyetemet megelőzően, az egyes országok által delegált diákok közösen készítették el prezentációikat, melynek fő témái a program tematikája köré épültek.

A szakmai programok mellett a résztvevők

látogatást tettek olyan, a V4-ek és Magyarország szempontjából is fontos történelmi helyszíneken, mint a Visegrádi Fellegvár, a Budavári Palota vagy a budapesti Hősök tere, valamint ellátogattak a Terror Háza Múzeumba is,

ahol a tárlatvezetést követően találkozhattak Schmidt Mária főigazgató asszonnyal.

A Századvég Nyári Egyetemének sikere abban mérhető, hogy a visegrádi négyek országaiból olyan leendő vezetőket ismertet össze és képez tovább, akik a jövőben együtt tudnak működni Közép-Európa, és ezáltal egész Európa megerősítésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!