Rétvári Bence elmondta, hogy
2010-ben a családok mintegy ezermilliárd forintot kaptak, ez az összeg az idei évre megduplázódott.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy
a kormány számára mindig a családok voltak az elsők,
és ha a gazdaság jól teljesített, a családok juthattak először támogatáshoz.
Büszkék vagyunk arra, hogy Európa egyik legkiterjedtebb családtámogatási rendszere a magyar,
ez azért történhetett meg, mert mindig a családok álltak az első helyen" - tette hozzá.
A mostani ciklusban is ez áll a fókuszban - mondta Rétvári Bence -, hozzátéve, a kormány szeretné tovább bővíteni, újabb elemekkel kiegészíteni a családok támogatását, ezért akciótervet dolgoznak ki, amely további segítséget nyújthat az érintetteknek.
A tervet a magyar családokkal együttműködésben alakítják ki, ezért lesz fontos a nemzeti konzultáció,
amelynek egyik fő célja, hogy bevonják az érintetteket a párbeszédbe.
„A családok a mi szövetségeseink, Magyarország jövőjének zálogai.
Ahol születnek gyerekek, annak a nemzetnek van jövője,
(...) ez a világtörténelemben mindig így volt, most is így lesz." Ezért fontos, hogy a családok a nemzeti konzultáció során közvetlenül és részleteiben is beleszólhatnak a kormány családtámogatási politikájába - emelte ki Rétvári Bence.
A kormány intézkedéseinek köszönhetően nagyon sok támogatást kaptak már eddig is a családok - mondta az államtitkár, ezek között említve
a gyermekek után járó adókedvezményt, az otthonteremtési kedvezményt, és a gyed extrát.