Felháborító, hogy a baloldal eljárási hibákra hivatkozva egy újabb jelentés elfogadására vissza tudja hozni az Európai Parlament (EP) elé a szerdai szavazáson elbukott, humanitáriusnak nevezett migránsvízum ügyét – jelentette ki Gál Kinga fideszes EP-képviselő.
A képviselő elképesztő esetnek nevezte, hogy a baloldal,
az EP migránspárti többsége nem hagyja magát, és megtalálja annak módját, hogy mindenképpen áterőltesse a migránsvízumot az Európai Parlamenten.
A leszavazott képviselők arra hivatkozva kérték a téma újbóli megvitatását, hogy voltak olyanok, akik a folyamat közben szakították meg szavazatukat, mert azt hitték, hogy már megszületett az eredmény.
Ilyen alapon minden szavazást újra lehetne tartani. A téma újratárgyalását a néppárti képviselők, noha ellenezték, alulmaradtak. Mindez azt mutatja, hogy a migránspárti dömping működik
– tette hozzá Gál Kinga.
Csütörtökön az Európai Parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete visszaküldte a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező, sokak szerint technikai hiba miatt elutasított határozatot az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE), a képviselőtestület plenáris ülése így hamarosan ismét szavazhat a jelentésről.
Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint
a jelentés tartalma várhatóan nem változik, nem lesznek módosító indítványok.
A határozatban felszólították volna az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.
A humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.
Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.