Újabb ellenzéki médium hazudott

PALKOVICS László
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
Ma újabb hazugság jelent meg a balliberális fakenews média egyik lapjában. Azt állították, hogy Palkovics László innovációs miniszter megkerülte az MTA elnökét, sőt hamisan azt terjesztették, hogy törvénytelenséget követ el. Természetesen ez nem igaz, bevett gyakorlatról van szó.
Vágólapra másolva!

A 168 óra hazug cikkére – amelyet amúgy Soros blogja, a 444 is átvett – reagált közleményben az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az ITM az állásfoglalásban azt írja, hogy:

A minisztérium alapvető feladata, hogy a feladat- és hatáskörébe tartozó területeken működő intézményeknek a felmerülő kérdésekben naprakész és hiteles tájékoztatást adjon.

A tárca ennek érdekében rendszeresen hív meg konzultációra különböző szakmai, ágazati, érdekképviseleti szervezeteket.

A kutatóintézetek számára szervezett egyeztető fórum is kizárólag ezt a célt szolgálja, a meginvitáltak természetesen szabadon dönthetnek arról, elfogadják-e a meghívást.

Nincs ebben semmi törvénytelen, semmi rendkívüli,

ahogy az érintettek megkérdezése nélküli álhírgyártás is megszokott gyakorlat már az ellenzéki sajtó részéről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!