A gazdasági növekedés hozza magával a bérnövekedést

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő a Heti Tv Pirkadat című műsorában a hazai sajtóban megjelent cikkekhez fűzte hozzá véleményét.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő az angol parlament döntéseivel, amelyik nem támogatta a Brexit megállapodást, de nem engedett a bizalmatlansági indítványnak sem elmondta, Magyarország számára az a legfontosabb, hogy a brit kormány már korábba garantálta a náluk dolgozó magyar állampolgárok jogi státusza nem változik meg. Azt ma nagyon kevés ember tudná megmondani, hogy mis történik majd nagy-Britanniában, az biztos, a konzervatív kormány egyelőre marad, de hogy lesz-e megállapodás a Brexitről, azt nem lehet tudni.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az ellenzéki képviselők legújabb akciójáról a köztelevízióban, Hollik István megerősítette a kormány, a kormánypártok eddigi nyilatkozatát, azaz egyetlen szempont van, amit minden ellenzéki képviselőtől, tüntetőtől kérnek, ez pedig nem más, mint a törvények betartása.

A napi sajtó cikkeiből válogatva szó került a szakszervezetek azon kéréséről, hogy tárgyalni szeretnének a kormánnyal a sztrájk megelőzése érdekében a kormányszóvivő kife3jtette, vannak olyan fórumok, amelyek állandó egyeztetést tesznek lehetővé a kormányzat, a munkavállalók és a munkáltatók között. Legutóbb például a minimálbérről és a garantált bérminimumról is ezen a fórumon volt kénytelen megegyezni a munkáltatói és a munkavállalói oldal, miután a kormány nem volt hajlandó meghatározni a minimálbér emelésének a mértékét.

A kormányzat azt tette, hogy a tárgyalóasztalhoz kényszerítette az érintett feleket, amelyek végül csak megállapodásra jutottak. Hozzátette, vannak fórumok, ahol a szakszervezetek, mint a munkavállalói oldal képviselői elmondhatják a véleményüket. Eddig minden ügyben így történt, a jövőben sem lesz másként. A túlóratörvény tekintetében ezek a viták már lezajlottak a törvény megszületése előtt, most meg kell várni, hogy miként is fog működni a törvény – tette hozzá Hollik István. A kormány úgy véli, működni fog, az elfogadását követő fél hónap alatt egyetlen hírt sem lehetett hallani arról, hogy tömegesen álltak volna át a cégek a 400 órás túlmunkára. A magyar kormány továbbra is úgy véli, ez egy lehetőség a munkavállalók számára, ha valaki szeretne vele élni, az megteheti, amennyiben valaki ezt nem szeretné, akkor nem teszi meg.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!