Lomnici Zoltán elmondta, a Századvégnél is olyan munkákat végeznek, amelyek azt mutatják, ma a magyarok folyamatos nyomás alatt vannak, ennek következtében folyamatos készenlétben kell lenni.
Ami az állandó készenlétet jelenti, a jogász szerint
Magyarország mindig is egy ütközőzóna volt, ami a történelem során sok mindent generált.
Most is a Nyugat és a Kelet, pontosabban az amerikai és az orosz érdekszféra ütközőpontjában van az ország, ami nem kevés belpolitikai problémát is generál. Példaként hozta fel az ellenzéki politikusok azon állítását, mely szerint orosz propagandát folytat az, aki őket kritizálja.
Ebben a helyzetben nagyon nehéz helyzete van a kormányzatnak, hiszen egyensúlyozni kell, egy normális kapcsolattartás kell minden szereplővel, a Nyugattal és a Kelettel egyaránt.
A mai magyar belpolitikában bizonyos esetekben nyugalomra van szükség – mondta el Lomnici Zoltán, de ehhez – többek között –
meg kell őrizni az állami intézmények, funkciók méltóságát, mint például teszik ezt Izraelben.
Szükség van a szélsőséges nacionalisták kizárására, ehhez megfelelő a magyar kormányzati modell, ellentétben az ellenzékkel, amelyik manapság egyre inkább együttműködik például a Jobbikkal.