"Múlt héten tudtam meg, hogy végleg kizártak az ügyből mint védő" – mondta el a lapnak Brodmann Péter.
Korábban engem egy, az unokaöcsém csomagtartójában talált kötélen lévő DNS-minta miatt hallgattak ki, azt akarták bebizonyítani, hogy megfogtam a zsinórt, így én is részt vehettem a bűncselekményben. A szakértői vizsgálat bebizonyította, hogy az nem az én mintám. Felháborítónak tartom, hogy egy, már hatályon kívül lévő paragrafusra hivatkozva zárt ki a bíró
– tette hozzá az ügyvéd.
Amikor az egész kirobbant, 2017 novemberében szinte azonnal emberöléssel gyanúsították meg a védencemet. Egy évvel később kaptunk egy bírói végzést, hogy továbbra is rácsok mögött marad az unokaöcsém, de azon a papíron már csak személyi szabadság korlátozása állt. Ez súlyos adminisztratív hiba, megengedhetetlen! Amúgy sem ez az egyetlen eljárási hiba, pontatlanság, amitől hemzseg a nyomozás. Például papíron 2017. november 7-ről már van ellenem felvett tanúvallomás, de kérdem én, hogyan, ha Fanni csak két héttel később tűnt el?
– kérdezi Brodmann.
VV Fanni több mint egy éve tűnt el. A rendőrség azóta szinte már mindenhol kereste, ahol csak lehetett, eddig azonban nem sikerült megtalálni. A lány eltűnése után azonban már röviddel, gyilkosság miatt kezdtek nyomozni, és egy férfit, akinek az ügyvédjét most kizárták, meggyanúsították a gyilkossággal.