Dömötör Csaba kiemelte többek között, hogy januárban az EU 60 ezer migránsnak küldött utalást a nekik kiosztott 30 ezer bankkártyára, a német kancellár pedig többször is említette, hogy a nemzeti jogkörök gyengítésével jár az uniós határvédelmi ügynökség megerősítése. A Frontex - tette hozzá - a tervezett 10 ezer fős állománnyal sem tudná megvédeni a határokat, de
a brüsszeli vezetés nem is határvédelemben, hanem határmenedzsmentben gondolkodik.
A napokban indult tájékoztatási kampányban a kormány arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Parlament 570 milliárd forintnyi támogatással növeli a bevándorlást támogató szervezetek juttatásait uniós közpénzekből - közölte.
Dömötör Csaba megjegyezte, hogy a menekültkérdés az Európai Néppártot is megosztja, mivel tagjainak egy része a migrációt egységesen támogató baloldali és a liberális pártokhoz igazodna.
Az államtitkár ezért a "megfelelési kényszer" mérséklését és
a kereszténydemokrata értékek erősítését szorgalmazta a jobboldali pártszövetségen belül.
Megdöbbentőnek nevezte egyúttal, hogy egyes külföldi vélemények az afrikai túlnépesedésre hivatkozva tartják károsnak a családvédelmi akciótervet, vagyis a családpolitikát a bevándorlással akarják összekapcsolni.
A kormány a migráció helyett az itt élő családokat támogatja, ezért néhány héten belül a falusi csok részletszabályait is kidolgozza - jelentette be Dömötör Csaba.
A tervek szerint az egy gyerek után járó 600 ezer forintos, a két gyermek után járó 2,6 millió forintos, valamint a harmadik és a további gyermekek után járó 10 millió forintos támogatást használt ingatlan vásárlására, bővítésére és felújítására is fel lehetne használni az 5 ezer fősnél kisebb települések közül ott, ahol 2003 óta az országos átlagnál erőteljesebben csökkent a lélekszám.
Az államtitkár szerint
az intézkedések jól illeszkednek a Magyar falu programba,
és kiegészítik a nemrég bejelentett családvédelmi akciótervet.
A gyerekvállalás támogatásával - mint mondta - Magyarország hosszú távú jövőt szeretne a Kárpát-medencében, és visszautasítja az európai elit önfeladó gondolkodását.