Mi a k...a anyádat csinálsz. Takarodj el az autómtól"
- ezt kiabálta a férfi, amikor meglátta, hogy a parkolóőr, egy nő – jogosan – megbüntette. Azt is mondta, hogy szétveri a nő fejét, és elvágja a torkát. A parkolóőr közben telefonon volt párjától kért segítséget, aki szintén parkolóőrként dolgozott a közelben. A volt barát kocsiba ült, és odament. Ahogy megérkezett, elmondták a férfinak, hogy a bírságolás még nem fejeződött be, így ha jegyet vesz, akkor eltekintenek a büntetéstől. Közben egy harmadik parkolóőr is megérkezett.
A mérges férfi lassan megnyugodni látszott. A parkolóautomatához ment, és jegyet vett. Ahogy visszatért, a cédulát a parkolóőrök lábai elé hajította. Ezt ők azon nyomban szóvá tették, mire
az egyik parkolóőr nőt bal kézzel, nagy erővel megütötte. A nő az ütéstől a földre esett. Közben a férfi a kocsijából elővett egy gáz- és riasztópisztolyt, és lőni kezdte az őröket. Az egyiket a felkarján, a másikat az alkarján sebesítette meg, míg a harmadikat kétszer hátba lőtte.
A férfit ezért most két év négy hónapra ítélték. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész és a férfi ügyvédje is fellebbezett.