A júliusban elfogott 39 éves férfi 2015-től vett részt a migráns embercsempészetben.
Az ügyészség közleménye szerint
Bulgáriában toborzott, utasításokat adott nekik, és ő fizette ki a szállításokért járó pénzt.
Emellett előfutárként is részt vett az egyes akciókban, figyelte az utakon a rendőröket, és telefonon tartotta a kapcsolatot a banda többi tagjával, ha kellett jelzett is. Amikor a 71 ember meghalt, pont nem volt ott.
Másik három szállításban viszont részt vett: Domaszéken 18 embert zsúfoltak be egy kocsiba, többek között a csomagtartóba is, majd megállás nélkül az ausztriai Nickelsdorfba vitték őket. Később egy kisteherautó ablaktalan, világítás nélküli, 8 négyzetméteres rakterébe 24 embert zsúfoltak be, nem sokkal később pedig egy autóval és egy kisteherautóval összesen 40 embert vittek Németországba.
Minden alkalommal óriási volt a zsúfoltság, vizet nem adtak az embereknek, és levegő is alig volt a kis helyeken.
A letartóztatásban lévő férfit az ügyészség csempészett emberek sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja. Már kérték a vagyona elkobzását, hogy kerüljön fegyházba, illetve, hogy utasítsák ki Magyarországról.
A parndorfi "halálkamion" ügyében első fokon 25-25 évre ítéltek négy embercsempészt, egy afgán és három bolgár férfit.
2015 augusztusában 71 migránst zártak be egy sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalomnál. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek még Magyarországon gyötrelmes körülmények között megfulladt. Az embercsempészek a hűtőkamiont az ausztriai Parndorf közelében hagyták és elmenekültek.