Hollik István kérdésre válaszolva megismételte, szerinte az ellenzék a Munka Törvénykönyve módosítása kapcsán két hazugságot hangoztatott, amelyekkel megpróbálták az emberekben az elégedetlenséget felébreszteni.
Ezek egyike az volt, hogy rá lehet kényszeríteni a munkavállalót a 400 óra túlmunkára, a másik pedig az, hogy a túlórapénzt nem a hó végén, hanem akár három évvel később kell kifizetni.
Mára világossá vált – mondta el a politikus, ezek a vádak nem igazak, az ellenzék is pontosan ismerte a törvény szövegét, de tudatosan hazudtak róla. Az is kiderült, hogy a törvénnyel kapcsolatos tüntetések kiürültek, az utóbbiakon már leginkább csak ellenzéki pártaktivisták vettek részt. A kormányszóvivő megjegyezte, nem látni tömegese gyn munkavállalókat, akiket rákényszerítettek a 400 órást túlmunkára, ők lennének a legjobban felháborodva, ha így történne és ennek hangot is adnának. Rövidesen ráadásul a február elején aktuális bérfizetésekkor minden munkavállaló számára nyilvánvaló lesz, a túlmunka kifizetése is megtörténik.
Jelenleg Venezuelában igen zavaros a helyzet, gazdasági és politikai válságban élnek. Ebben az országban is élnek magyarok, akiknek a felmenői kivándoroltak, ezzel kapcsolatban a kormányszóvivő leszögezte,
az egyértelmű, hogy folyamatosan vizsgálni kell a venezuelai helyzetet, az új elnököt az Európai Néppárt javaslatára a magyar kormány elismerte, ugyanakkor ezzel a helyzet még nem oldódott meg, hiszen polgárháború közelébe sodródott Venezuela.
A magyar kormány minden magyar állampolgárért felelősséget vállal, így azokért a diaszpóra-magyarokért is, akik Venezuelában élnek, akiknek ha szükségük van rá, segítséget is nyújt.