Hiteltelennek tartja a Jobbik és a baloldal együttműködési szándékát Kocsis Máté, minekután a Jobbik Gyurcsány Ferenc 2006-os rendőrattakja idején erősödött meg, most pedig összeborulna a Demokratikus Koalícióval.
A jobbikosok a hatalom és a pénz megszerzéséért mindenre képesek. A saját múltjukat és lassan a létüket is le fogják tagadni
– fogalmazott Kocsis Máté.
A frakcióvezető szerint hamarosan a következetlenség is probléma lesz a Jobbikban. Követhetetlen ugyanis, hogy kik és mi alapján jönnek-mennek a pártban, utalva egy zsidó nő megverésével dicsekvő Szávay Istvánra, aki emiatt végül lemondott. A Jobbikban viszont még mindig ott ül a zsidókat listázó Gyöngyösi Márton és Bencsik János, aki maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik szerinte túl nagy befolyással rendelkeztek a kormányban.
Kocsis szerint nincs politikai racionalitása annak, amit a Jobbik csinál.
Szerinte nincsen egy átlátható, vagy bárki számára megérthető, vagy akárcsak a maguk számára tisztázott politikai elképzelés, koncepció, amelyet követnek.
Az ellenzék botránypolitizálásával kapcsolatban Kocsis elmondta, hogy a kormány a parlament tavaszi ülésszakában is el fogja végezni a munkáját. Az ellenzék ezt néhány percig akadályozhatja, vagy kivonulhat, de
a Fidesz-KDNP olyan ügyekkel szeretne foglalkozni, mint a családvédelmi akcióterv elfogadása vagy az EP-választások,
nem pedig azzal, hogy mit csinál az ellenzék. Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy nem tudja, mi az ellenzék koncepciója, de szerinte teljesen romokban vannak.