Ebből kiderült például, hogy március 22-én, pénteken egész nap a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ezekből sajnálatos módon egy halálos kimenetelű volt, további 12 súlyos és 41 könnyű sérüléssel végződött.
A hatóságok
összesen 150 személyt fogtak el, közülük 38 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 89 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
165 személyt állítottak elő, köztük 86 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 91 esetben foganatosítottak.
Pénteken az ország területén összesen
26 migránst tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron,
további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.