A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra a kérdésre, hogy hogyan kellene fellépni a magyar jobboldalnak az EP-kampány során a Fidesszel szembeni „idegengyűlölő diktatúrának beállító balliberális morális felsőbbrendűség és kettős mérce ellen”,
Dömötör Csaba elmondta, hogy az elmúlt hónapok sértegetéseire, kioktatásaira, zsarolásaira a legjobb válasz „egy vaskos választási győzelem lenne”.
A parlamenti államtitkár kifejtette, hogy szerinte mi a májusi választás tétje, mely szerint:
Európa nyílt társadalom lesz annak minden következményével, vagy továbbra is nemzeti alapokon áll majd.
De az interjú során a későbbiekben elmondta azt is, hogy a Fidesz EP-beli ellenfeleinek szándéka: „a központi bürokráciát erősítenék Magyarország kárára, jogokat vennének el tőlünk.
Kevesebb beleszólásunk lenne az adózásba, az igazságszolgáltatása, az energiaárak meghatározásába, a termőföldjeink védelmébe és a biztonságunkkal kapcsolatos ügyekbe is”.
Dömötör Csaba arra a felvetésre, hogy számos brüsszeli politikus azt állítja, hogy ők nem is akarnak kötelezően betelepíteni migránsokat, és valójában csak a rászorulóknak segítenének, Dömötör kifejtette, hogy a bevándorlók mindössze 10 százaléka érkezik a háború sújtotta Szíriából, azaz a többség gazdasági okokból szeretne Európába jönni.
Az államtitkár beszámolt arról is továbbá, hogy sokan lehetőséget látnak a migrációban, mint például a migrációért felelős európai biztos, aki még pár napja is azt mondta európai parlamenti beszámolójában, hogy legális útvonalakat kell biztosítani a migránsok számára.
Ennek kapcsán Dömötör Csaba elmondta:
Tehát legalizálni akarják a migrációt, nem pedig megállítani.
A parlamenti államtitkár elmondta továbbá, hogy minden migrációt támogató intézkedés továbbra is napirenden van:
Első olvasatban az EP elfogadta a kötelező, felső korlát nélküli kötelező betelepítési kvótát, és egy súlyos büntetést is arra az esetre, ha valaki ebben nem szeretne részt venni.
De kifejtette továbbá, hogy a többi bevándorlást ösztönző program is az asztalon van így:
„a migránsvízumot az EP szintén elfogadta, a migránskártyaprogram már régen fut, miközben a bevándorlást támogató aktivisták támogatását is százmilliárdokkal emelnék”.
Dömötör Csaba a magyar ellenzéki pártok siralmas állapota kapcsán elmondta, hogy „az EP-választás nagy helyosztója lesz az ellenzéki pártoknak.
Alighanem kiderül, hogy a »mi vagyunk a többség« jellegű magabiztos skandálások mögött párszázalékos társadalmi támogatottság áll”.
Dömötör elárulta, hogy szívesen látna már egy olyan ellenzéket, amely nem a saját hazájának „mószerolásában” látja a politika lényegét.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy győzelemre számít a május 26-i választáson, és kifejtette továbbá, hogy
ha győzünk, az sok mindent igazol majd. Nem utolsósorban azt, hogy jó úton járunk az Európa megújításáért folytatott küzdelemben.