A rendőrök még 2017 nyarán igazoltattak egy szlovák állampolgárt, P. Patrikot, a férfi autójában rengeteg kábítószer és több millió forint volt.
Kiderült, hogy a férfinak legalább hat társa volt Balassagyarmaton és a környékbeli településeken, akik
előállították, árusították, és fogyasztották is a drogot.
A nyomozás során újabb dílereket azonosítottak, az ügy végére összesen húsz emberrel szemben indult eljárás, ellenük emel vádat a napokban az ügyészség.
A nyomozást „bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem, bűnszervezetben kereskedéssel és átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és vétség, kábítószer-kereskedelem vétség, valamint kábítószer birtoklása bűntett és vétség megalapozott gyanúja miatt” folytatták le.