Bocskai-díjjal tüntették ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost Kolozsváron

BALOG Zoltán
Kolozsvár, 2019. május 24. Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédet mond a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a nagyszalontai magyarság érdekvédelmi szövetsége által alapított Bocskai-díj átvétele után, az egyetem kolozsvári karán 2019. május 24-én. MTI/Biró István
Vágólapra másolva!
Bocskai-díjjal tüntette ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost, a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának elnökét Kolozsváron a magyar állam által fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE).
Vágólapra másolva!

A kitüntetést a kolozsvári kar Mátyás királyról elnevezett aulájában adták át az egyetem szenátusának a rendkívüli ülése alkalmával.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédet mond a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a nagyszalontai magyarság érdekvédelmi szövetsége által alapított Bocskai-díj átvétele után, az egyetem kolozsvári karán 2019. május 24-én. Forrás: MTI/Biró István

Balog Zoltán Bocskai István fejedelmet és a bibliát idézve jelentette ki meggyőződését, hogy harcolni és építeni kell.

Úgy vélte: a szellemi harcot a magyar nemzet egysége és részekre szakítottsága kell, hogy meghatározza.

Büszkeséggel említette a minisztersége idején kialakított kárpát-medencei felsőoktatási teret,

amelyet tudatosan úgy építettek ki, hogy az egyetemek ne a budapesti központhoz, hanem egymáshoz kapcsolódjanak.

Az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla erdélyi református püspök köszöntésében a miniszter latin szó eredeti jelentését említve elmondta: Balog Zoltán az egyedüli, aki kormánytagsága előtt is miniszter volt, és az után is az maradt.

Mint elmagyarázta:

Dávid László rektor méltatásában hangsúlyozta: Balog Zoltántól tanulta, hogy nemcsak a megoldandó feladatokat kell látni, hanem azokat a fiatalokat is, akikért az egyetem létezik.

Hozzátette:

a kis országoknak felelősen kell gazdálkodniuk emberi erőforrásaikkal, és ez fokozottan igaz a kisebbségben élő erdélyi magyarságra.

Azt is megemlítette, hogy az egyetemi tanárok szívük szerint csak az elittel foglalkoznának, de a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek az is feladata, hogy

ne hagyja elveszni a fiatalokat.

A díjátadást megelőzően Balog Zoltán a Magyar politikai enciklopédia könyvbemutatóján vett részt a kolozsvári egyetemen az enciklopédia több szerzőjével és szerkesztőjével együtt.

Tonk Márton, az egyetem szenátusának elnöke elmondta: a Bocskai-díjat azoknak a személyiségeknek adják, akik munkájuk során sokat tettek az erdélyi magyar egyetemi oktatásért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!