A politikus az MSZP szombati kampányrendezvényéről szólva kifejtette, a szocialisták "sietve idehívták" európai csúcsjelöltjüket, Frans Timmermanst, aki az elmúlt években a "legbevándorláspártibb politikus" volt a brüsszeli bürokráciában. "A baloldali csúcsjelölt, az Európai Bizottság alelnöke azon dolgozott, hogy megszervezze az Európába irányuló migrációt, "akárcsak jó barátja, Soros György". Minden megszólalása azt erősítette, hogy ha ő kerül a brüsszeli bizottság élére, legalizálni fogja gazdasági bevándorlók millióit, tovább erőltetné a betelepítési kvótát, az azt elutasító országokat pedig megbüntetné" - mondta a frakcióvezető, hozzátéve, ezt a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk.
Minden bevándorláspárti javaslat előkészítésében részt vett Frans Timmermans, tőle származik a kvótajavaslat is, és az ő lelkén szárad, hogy Európa biztonsági helyzete jelentősen megváltozott
- fogalmazott. "A szocik mindennek állva tapsolnak (...), a legnagyobb szeretettel és együttműködéssel fogadták azt az embert, aki vállaltan bevándorlókontinenssé tenné Európát" - tette hozzá. Kocsis Máté szerint a szocialista csúcsjelölt szombati budapesti látogatása után mindenkinek teljesen világos lehet, hogy
a hazai ellenzék véleménye maradéktalanul megegyezik Frans Timmermanséval, ami a bevándorláspártiságot illeti, erre lehet tőlük számítani.
Azzal kapcsolatban, hogy a zuglói jegyző törvényességi kifogásokat emelt a parkolási szerződések felbontása ügyében, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált,
a jegyző a polgármester beosztottja, ezért nehéz azt kizárni, hogy nem Karácsony Gergely utasítására cselekedett.
A jelenlegi parkolási szerződés minden egyes nap egymillió forint pénzkidobást jelent a zuglóiaknak, ám Karácsony Gergely polgármester ezt mindenféle trükkel megpróbálja fenntartani, elhúzni a felmondását - mondta, hangsúlyozva, a képviselő-testület döntése egyértelmű, mivel Karácsony Gergely "Budapest legelőnytelenebb parkolási szerződését kötötte", azt haladéktalanul fel kellene mondania.
Arra a felvetésre, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert a hírek szerint mégsem az amerikai külügyminisztérium hívta Washingtonba, Kocsis Máté úgy fogalmazott, Márki-Zay Péter "lebukott", egy ugyanolyan hazudós baloldali politikus, mint az összes többi. A Fidesz frakcióvezetője szerint a hódmezővásárhelyi polgármesteri székét pedig semmi másra nem használja, mint hogy az országos karrierjét építgesse.