Csütörtök reggel, a tragédia másnapján érkeztek meg a búvárok rendőri felvezetéssel a helyszínre. Aznap nagyon rosszak voltak a körülmények, magasan állt a Duna, ráadásul erősen áradt a folyó. A sodrás a pilléreknél volt a legerősebb, ahol általában felgyorsul a víz. De nem csak a természeti körülmények okoznak problémát.
A korábban felrobbantott hídroncsok is nehezítik a búvárok munkáját.
Úgy gondoltuk, hogy nem ismerjük a lehetetlent, megpróbáljuk a merülést, bár ezt a törvények ilyen vízállásnál tiltják
– mondta Szathmári Zsolt, majd hozzátette, hogy
az első nap lemerült egy búvár, de nem tudott leszállni a létráról az erős sodrás miatt.
Már a merülés előkészítése is nehézségekbe ütközött, mert a horgonyok többször felszakadtak, és amikor végre pozícióba kerültek volna, a roncs hátrébb csúszott.
Pénteken is megpróbáltak lemerülni a TEK búvárai. Ők teljesen más elképzelés alapján tervezték meg a munkát.
A híd pillérének árnyékában mentek le, ugyanis a víz sebessége rétegződik a vízben, a tetején a leggyorsabb, és ahol súrlódik a víz a meder alatt, ott lelassul. Abban reménykedtek, hogy a pillér mögött lemennek, és végigmennek a meder alatt
– magyarázza a szakember.
Sajnos ez a művelet sem sikerült, a búvárt ki kellett menteni a Dunából.
Ezután érkezett meg az ipari búvárcsoport, ők biztosították az úgynevezett búvárpontont. Ezek után már együtt dolgoztak a magyarok dél-koreai és az osztrák kollégáikkal. Találtak két holttestet a mélyben, amelyeket rögzítettek. Azt
megtiltották, hogy bemenjenek a hajóroncsba.
Később, a dél-koreai búvárok felhozták az egyik holttestet, kedden a magyar búvárok emelték felszínre a másikat. Szerda reggel még egy, a roncsnál talált halálos áldozatot kiemeltek a vízből.
Az elmúlt 30 év alatt a tegnapi merülés volt a legkeményebb. Közel négyórás munka volt, a mentőbúvárnak is többször le kellett mennie. Nagyon komplikált és összetett feladat ez
– magyarázta a nemzetközi búvároktató.
A búvárok folyamatosan azon dolgoznak, hogy – ahogy a szakember fogalmazott – „felderítsék a hajó állapotát”, a megtalált holttesteket pedig a felszínre hozzák. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, mert a víz alatt nagyjából nulla a látótávolság, amit a TEK oldalára feltett felvétel is bizonyít:
„Úgy kell elképzelni, mintha 140 kilométeres szélben, teljesen vakon, egy légzőcsövön kapnák a levegőt egy sisakban, és éles dolgok között kell mászni, mert menni nem lehet.
Mindezt nagy sisakban, ami maga 20 kiló, és van egy 80 kilós emberen még 60 kiló ólom és egy ólombakancs.
Így kell kúsznia. De ha elengedi a roncsot vagy a létrát, akkor azonnal leszakad” – mondja Szathmári Zsolt. A búvárnak minden egyes lépése meg van tervezve. Tudja, hova lép, és ugyanígy visszafelé is. Ha eltéveszti, abból nagyon nagy tragédia lehet, például beakadhat valahova.
A búvárok a víz alatt nem látnak semmit, csak tapogatnak.
Amikor megfognak valamit, rá kell jönniük, hogy mi az.
A búvármerülési helyszínen egyébként több kamera mikrofonja van kihangosítva, a búvár hangját is lehet hallani, mellett több szonár is a rendelkezésükre áll. Ezeket a felvételeket figyelik a műveleti központban a szakértők. Abban a pillanatban, hogy változtatni kell a mentési folyamaton, rögtön közbeavatkoznak.
A dél-koreaiak részéről az a legfontosabb, hogy minden holttest előkerüljön. Az ő temetkezési szokásuk ezt megkívánja. Most megjelölték a hajót, próbálják rögzíteni, mert jön a Clark Ádám daru. Ettől függetlenül, ha holttestet találunk, akkor egyből leállunk, mert az a legfontosabb, hogy a felszínre hozzuk.
Az áldozatok földi maradványait sokáig nem lehet egy helyben tartani, mert Szathmári Zsolt szavai szerint az emberi testek olyanok, mint egy vitorla, ezért olyan helyre kell vinniük az áldozatot, ahol nincsenek erős áramlatok, például a roncs közelében oda, ahol árnyékban van. Ott speciális kötéssel rögzítik, majd a többiekkel közösen kiemelik.
A lehetetlennel küzdenek azért, hogy minél előbb felhozzák a holttesteket és a hajóroncsot.
Szathmári Zsolt az Origo kérdésére azt mondta,
már biztos, hogy a benne lévő holttestekkel együtt fogják kiemelni a roncsot a Dunából, mivel életveszélyes lenne a Hableány megmaradt szerkezetébe beúszni.
A szakember arról is beszélt, hogy nem tapasztaltak még ilyet.
„A közel 30 éves mentési múltunk során soha nem tapasztaltunk olyan összefogást, mint ami most van.
A TEK vezeti az egész mentési folyamatot, ezt úgy képzeljék el, hogy ha valamit kigondolunk, hogy kéne, mert tudná segíteni a munkát, az pillanatok alatt itt van.
Ilyen irányítás, ilyen logisztika még nem volt soha, és erre büszkék lehetünk. Amikor lejövünk a hajóról, és a dél-koreai búvárok megérintik a vállunkat köszönésképpen. Tudják, hogy mindent megteszünk” – mondja Szathmári Zsolt, a Havária Egyesület elnöke.
Mindenki részt vesz a munkában, aki számít a szakmában. Szegedről, Szolnokról is érkeztek szakemberek, és a Balatoni vízimentők is segítenek a Hableány roncsánál, amely május 29-én 21.05-kor, mindössze 7 másodperc alatt süllyedt a meder aljára, miután összeütközött a Viking Sigyn nevű nagy hotelhajóval. Azt, hogy a halálos tragédia óta mi történt, ebben a cikkünkben olvashatja el.