Mélyzuhanásban van az MSZP
![Tóth Bertalan, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019, MSZP](https://cdn.origo.hu/2023/12/5O8NFHIiU1ptWU_CXqio6GcmAVKnQGHAYhMT8xOQukU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2YzljNzM2Y2UyNDRlZWFhOTVlZDFjNDYxNDA3NTRh.webp)
Deák Dániel hozzátette: az MSZP-Párbeszéd EP-választási eredménye alapján elmondható, hogy a párt már csak árnyéka önmagának.
Mint elmondta,
az MSZP-nek azt kell önmagától megkérdeznie, hogy beolvadjon-e a Demokratikus Koalícióba (DK).
A kiszivárgott információk szerint a megszerzett egy mandátumért is "öldöklő harc" folyik - jegyezte meg. Az is elképzelhető, hogy
az MSZP mai választmányi ülésén pártszakadás következik be
- vélekedett.
Az elemző szerint az ellenzéki pártok támogatásának csökkenése azzal is magyarázható, hogy "katasztrofális, botrányokkal teli kampányuk volt".
Deák Dániel rámutatott: mivel egy országgyűlési választáson két párt együttes bejutási küszöbe tíz százalék, elmondható, hogy a vasárnapi eredmény szerint az MSZP-P be sem jutna az Országgyűlésbe.