Karácsony Gergely a mérsékelt választói érdeklődést kiváltó első fordulón elkönyvelt előválasztási győzelme után viszonylag nyeregben érezhette magát, ám annak ellenére, hogy nem is indult az európai parlamenti választásokon, úgy tűnik, hogy ő tekinthető e voksolás legnagyobb vesztesének.
A mögötte álló MSZP-Párbeszéd összeomlása, valamint a Demokratikus Koalíció és a Momentum politikai étvágyának hirtelen növekedése könnyen Karácsony főpolgármesteri ambícióinak végét jelentheti.
E körülmények mellett már-már szinte elhalványulnak a sorozatos zuglói botrányok, amelyek egyértelmű jelei Karácsony alkalmatlanságának.
Gyurcsány Ferenc meglepetésjelöltje, Kálmán Olga feltűnése két szempontból figyelemreméltó. Egyrészt az egykori műsorvezető volt az a televíziós ikon, akire a balliberális politikai erők előszeretettel a függetlenség és objektivitás bálványaként tekintettek az elmúlt években, amely álca most végleg lehullott a jelölés elfogadásával.
Másfelől ismételten bebizonyosodott, hogy a volt miniszterelnök – amint érdekei úgy kívánják – gondolkodás nélkül hátba szúrja saját szövetségeseit: egyetlen hét leforgása alatt gyökeresen megváltoztatta Karácsony Gergely támogatásával kapcsolatos álláspontját,
amely intő jel lehet mindazon politikai erőknek, amelyek nyíltan vagy burkoltan a Demokratikus Koalícióhoz közelednek.
A Momentum megnövekedett önbizalmának egyértelmű jele Kerpel-Fronius Gábor indítása a megmérettetésen, azonban fennáll a veszélye annak, hogy a párt elhamarkodott, nem kellően átgondolt döntést hozott. Egy lényegében teljesen ismeretlen jelölt felépítésére és a választókkal való elfogadtatására szűk egy hónap minden bizonnyal rendkívül kevés lesz.
Puzsér Róbert politikai komédiája kezd a végéhez közeledni. A Jobbik és az LMP egykori jelöltje a komolyanvehetőségét már eljátszotta az elmúlt hónapokban: mielőtt végleg kiszállt volna az előválasztási folyamatból, háromszor „lengette be" távozását. Elsőként az online szavazás lehetősége körüli vita, majd a neki nem tetsző közvélemény-kutatási eredmények, aztán a fővárosi együttműködési megállapodások körüli pozícióharcok miatt vetette fel a kiszállás lehetőségét, ám az EP-választások eredménye e dilemma végére is pontot tett:
a showman elindul ugyan októberben, de lényegében magára maradt ötleteivel.
A Liberálisok jelöltje, Sermer Ádám hasonló állásponton van, mint Puzsér: a „házi versenyből" kimarad, viszont ősszel meg kíván mérkőzni Tarlós Istvánnal és a többi ellenzéki jelölttel, annak ellenére, hogy személyének és elképzeléseinek választói támogatottsága erősen kérdéses.
Tovább erősítve az ellenzéki küzdelem groteszk arculatát, Schmuck Andor is bejelentkezett a főpolgármester-jelöltségre azzal, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén ki is száll. Könnyen elképzelhető, hogy Puzsér Róberthez hasonlóan a valódi célja csupán saját személyének népszerűsítése, kihasználva a pillanatnyi reflektorfényt.
Zárásként nem szabad elfelejtenünk, hogy az előválasztások ötletének hátterében éppen az a szándék állt, hogy végül egyetlen kihívója legyen a jelenlegi főpolgármesternek, ám jelen állás szerint legalább három jelölt fog megküzdeni az ellenzéki szavazatokért ősszel (a második forduló győztese Sermer Ádámmal és Puzsér Róberttel kiegészülve), amely alapjaiban kérdőjelezi meg e koncepció értelmét. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy vajon az ellenzéki pártoknak az előválasztásokkal önmaguk szórakoztatásán kívül maradt-e még egyéb céljuk?
Dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője