Zugló érdekeit sérti a felső vezetésű M2–HÉV-összeköttetés – olvasható abban a levélben, amit Karácsony Gergelynek, a XIV. kerület polgármesterének aláírásával küldtek el a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), számolt be a Magyar Nemzet.
A 2019. januári dokumentum szerint az Örs vezér téri, új, pilléreken álló állomás rombolná a városképet, a Szentmihályi út–Kerepesi út csomópontjának átépítése és a közúti forgalom felüljárón való átvezetése a környező területeket elzárná, azok „elszlömösödnének".
Zugló polgármesterének levele szerint a két kötöttpályás közlekedési mód felszín feletti összeköttetése zajos lenne, rezgéseket okozna és rombolná a városképet, ezért a bírálati engedélyezési tervdokumentációban bemutatott műszaki kialakításokat összességében nem tartja elfogadhatónak.
A BKK a válaszlevelében felhívta Karácsony Gergely figyelmét arra, hogy a XIV. kerülettel a projekt tervezésének kezdete óta folynak az egyeztetések. Zugló véleményezte a korábbi munkarészeket, a részleges megvalósíthatósági tanulmányt, valamint a vonalkapcsolat tanulmánytervét is.
A fővárosi közlekedésszervező cég leveléből az is kiderült, hogy
a térrendezéssel kapcsolatos tervpályázat bírálóbizottságának tagja volt a kerületi főépítész is.
Azt is megjegyzik, hogy eddig nem kaptak a kerülettől olyan egyértelmű véleményt, amely kizárja az Örs vezér téren a metró és a HÉV magasvasúti összeköttetését.
A BKK azt is jelezte Karácsonynak, hogy ha a Pillangó utcától a Körvasútig végig kéregvasutat építenének, akkor
csak a műtárgyak kivitelezése és a közművek kiváltása százmilliárdos pluszköltséget jelentene.
Arról is tájékoztatták az botrányt botrányra halmozó, Zuglót csődbe vivő alkalmatlan polgármestert, hogy a felszín alá süllyesztett vonalvezetést már 2015-ben elvettették.
Erre az útra, a projekt költségeinek jelentős növelésének útjára visszatérni nincs lehetőség, mivel az a projekt ellehetetlenülését okozza, azt a kormány nem támogatja
– szögezte le a BKK. A társaság a szakmai indokolásban azt is leírja, hogy Karácsony elképzeléseinek következménye a költségek kétszeresére növekedése mellett a légszennyezés és a zajhatás növekedése lenne.
A BKK meglepetését fejezte ki, hogy
az Örs vezér téren az új BKV-végállomás kialakítását, a térrendezést Zugló korábban még támogatta, most pedig a polgármester számára elfogadhatatlan lett a tér megújítása.
A városképileg romboló hatást az Örs vezér tere kapcsán nehezen tudjuk értelmezni. Az általános közvélekedés szerint ezen a helyzeten csak javítani lehet – jegyezte meg a Karácsonynak küldött válaszlevélben a BKK.
Karácsony Gergely az egy héttel ezelőtt a XVI. kerületben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezését fel kell gyorsítani, és azt kéregvasútként kell megépíteni.
A liberális politikus arról nem szólt, hogy tudja, hol tart a projekt tervezési és részleges engedélyezési folyamata. Sőt arról sem, hogy az általa vázolt elképzelésnek nincs pénzügyi háttere.
A BKK közlése szerint a projekt keretében a fővárosi szakaszokra vonatkozó bírálati engedélyezési tervek elkészültek. A metró- és HÉV-üzemben is közlekedni képes új járművekre vonatkozó elvi előzetes típusengedélyt pedig már ki is adták, a feltételes közbeszerzés kiírása érdekében az üzemeltetőkkel, valamint a hatóságokkal az egyeztetések folyamatosak.
A BKK szerint a projekt előkészítésének határideje 2019 vége, annak megvalósítását a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusban tervezik - írja a Magyar Nemzet.